6.fejezet

Egész nap a gép előtt ültem, és nem viccelek, vagy hatszor kezdtem el írni, de valahogy nem jött össze. Nem tudom, hogy milyen lett, kérlek írjatok véleményt. Vicces, hogy a többi feji megvan, csak ezen kellett annyit rágódnom. Jó olvasást! :) Milli

**** 

6.fejezet – Tiszta lappal

-         Rob –

Közvetlenül a fejem mellett megállás nélkül csipogott a telefonom. Magamban jó messzire küldtem a telefon feltalálóját. Nem akartam felébredni. Nem akartam, hogy legszebb álmaim egyike, elússzon a szemem előtt. De sajnos kénytelen voltam felkelni, mielőtt Kris kel fel az én mobilomra.

Erre a gondolatra a szemeim felpattantak, és a fejem egyből az említett felé fordult. Kris mellettem feküdt, nekem háttal, és még aludt. Magamban elmosolyodtam, és kinyomtam a készüléket. Feltoltam magam ülő helyzetbe, és végignéztem az alvó lányon. Természetesen az éjjel a másik takarót is elcsórta, így most mindkettőt magához szorítva aludt. Óvatosan végigsimítottam meztelen vállán, majd kikászálódtam az ágyból.

Egyenlőre még nem tudtam, mit is fogok neki mondani. Csak reméltem, hogy nem érti félre a helyzetet. Bár ki ne értené félre? Az ajtóban még visszanéztem, és újból mosolyt csalt az arcomra. Olyan édesen szuszogott, hogy legszívesebben visszabújtam volna mellé. Oké, ezt most én gondoltam? Elveszi az agyad ez a lány!

Rendeltem reggelit, hogy teljen az idő, közben leültem és csak meredtem magam elé. Nem tudtam mit mondjak majd neki. Vagyis tudtam, de szerettem volna máshogy előadni. Például, hogy igenis lefeküdtünk, és hozzám tartozik, de nem akartam megbántani. Nem akartam letámadni a vágyaimmal és álmaimmal. Jobb szerettem volna ha maga jön rá, hogy nekem már régen több, mint egy barát. De sajnos a rólam alkotott véleménye csak három hétre nyúlik vissza.

Sóhajtottam egyet, és felnéztem.

Bárcsak ne tettem volna.

Kristen kótyagos fejjel kapaszkodott az ajtófélfába, és semmi nem fedte a testét. Csak a fekete, csipkés tangája volt rajta, és melltartója amit már tegnap megcsodálhattam.

Felnyögtem.

-         Kris –

Úgy érzetem szétrobban a fejem. Régen voltam ennyire részeg, és valahogy nem hiányzott ez az érzés. Megpróbáltam nem egy hirtelen mozdulattal felülni, de sajnos így is majdnem elhánytam magam. A pokol legaljára kívántam magam, most, hogy visszagondoltam mit is csináltam.

Tökéletesen emlékeztem mindenre. Minden a helyére kattant egy másodperc alatt. És rettenetesen szégyelltem magam. Úgy viselkedtem, mint egy olcsó kurva. Fejbe vágtam magam erre a gondolatra. Éreztem, hogy a fejem lüktetni kezd, és visszadőltem a párnák közé. Felnéztem a plafonra, és összeráncoltam a homlokom. Ez nem az én plafonom volt. Az én plafonomon vagy egy nagy, sárga paca, de ezen semmi. Fehér az egész. Oldalra fordítottam a fejem, és behunytam a szemem. Hogy tud ennyire forogni a világ?

Óvatosan ültem fel, közben megpróbáltam csak egy pontot nézni, nehogy összeessek. Közben nagyon alaposan, már amennyire tőlem tellett, körbenéztem a szobában. Sehogy sem hasonlított az enyémre. Hiányzott a piros bőrönd a sarokból, és a szétszórt ruháim sem voltak a helyén. Pedig emlékszem, Ashley szétdobálta az összes ruhám. Egyvalamin megakadt a szemem, és azt hittem lefordulok az ágyról. Egy ing és egy farmer volt a sarokba dobva, de egyértelműen nem női darab volt. Tény, hogy kicsit túllőttem a célon, de abban biztos voltam, hogy nem bújtam senki ágyába tegnap.

Vagy…?

Álló helyzetbe nyomtam magam. Egy pillanatig egyhelyben maradtam, és vártam, hogy minden a helyére csússzon. Majd mikor ez is megvolt megkapaszkodtam a falban, és elcsoszogtam az ajtóig. Voltam már másnapos, de ennyire talán még soha. Lüktetett a fejem, és hasogatott a fájdalomtól. Ráadásul a gombóc sem segített, ami a gyomromban növekedett. Kinyitottam az ajtót, és nekidöntöttem a vállam az ajtónak. Ha nem ihatok pár percen belül egy nagyon erős kávét, tuti meghalok!

Az elhatározásom, miszerint nem teszek hirtelen mozdulatot, kudarcba fulladt, mikor megláttam az asztalnál ülő személyt. A világ hirtelen vett 180 fokos fordulatot. A talaj vízszintesbe került, ahogyan minden bútor. És én zuhantam.

Paff. Vártam a fájdalmat, ami eljön mikor a földre esek, de semmi. Két erős kezet éreztem magam körül, és valami megnyugtató illatot. Tízig számoltam magamban nagyon lassan. Reméltem, hogy amit az előbb láttam csak valami hülye agyszülemény, de mikor kinyitottam a szemem, ez a gondolatom szertefoszlott.

Bassza meg Kristen!

- Szia! – lehelte az édes hang, közvetlenül az arcom előtt. Magam sem értettem mit morogtam vissza, de eltoltam magamtól, és elbotorkáltam az asztalig, ahol leültem egy székre. A fejemet az asztalnak döntöttem, de legszívesebben annak püföltem volna.

Nem feküdhettem le vele! Nem tehettem ezt! Nem, nem és nem! Kell lennie valami magyarázatnak. Bár egyértelműen a mellett a dolog mellett állnak a tények. Rajtam csak fehérnemű van, rajta meg…

Picit felemeltem a fejem az asztalról, és őt kerestem. A kanapén ült, és a tv-t nézte. Pontosabban kapcsolgatta a csatornákat. Szerencsére nem láthatta, hogy őt nézem, így megnézhettem magamnak. Egy alsónadrág volt rajta, semmi több. Idegesítően jó teste volt. Láttam, hogyan feszülnek meg az izmai a kezén, szinte mindent láttam. És az sem segített, hogy az alsó, amit viselt fekete volt, és undorítóan szexi módon feszült rá.

Felnyögtem, és abban a pillanatban kopogtak az ajtón.

- Rendeltem kávét, meg reggelit. – állt fel és sietett az ajtóhoz.

Tátott szájjal bámultam őt. Hogy viselkedhet ilyen fesztelenül? Semmi jelét nem mutatja, hogy történt volna köztünk valami! Vagy neki ennyit jelentett volna? Egy lyuk lettem volna neki, egy éjszakára? Bár megérdemeltem volna, hogy így viselkedjen velem, mégis sértődötten koppantottam vissza a fejem az asztalra. Ha neki csak ennyi voltam, akkor egészségére!

- Kérsz, Kristen? Gondolom fáj a fejed. – nem láthattam, hogy mögöttem áll, így meglepetésként ért, mikor a hangja közvetlen mellőlem jött. Enyhén felemeltem a fejem. Töltött nekem egy csészébe, majd magának és leült velem szembe.

Kihúztam magam és szembenéztem vele. Pocsékul éreztem magam, így mentőövként csaptam le a kis gyógyszerre. Gyorsan lenyeltem és vártam, hogy hatni kezdjen. Nem mertem felnézni rá. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Nem tudtam, hogy kerültem ide, sem azt, hogy miért nincs rajtam ruha. Vagy rajta. Mindenre emlékeztem, csak erre nem. Hogy lehet, hogy nem emlékszem egy olyan dologra?

- Nem iszol? – kérdezte tőlem végül. Kénytelen voltam ránézni. Nem láttam rajta semmi furcsát. Arcán ott volt az a kedves mosoly, ami általában mindig, viszont a szemében furcsa fény játszott. Szerettem volna megkérdeni, mi az, de nem mertem. Végül betudtam annak, hogy félmeztelen vagyok.

- Vegyek fel valamit? – kérdeztem félősen. Mikor lettem én ilyen beszari? Meg sem vártam a válaszát, csak visszamentem a szobába. Magamra húztam egy inget, amit a földön találtam és visszamentem. Valamiért nem akartam a közelében lenni. Csak a válaszokra voltam kíváncsi. Egybe döntöttem le a kávét, és máris jobban éreztem magam. Már a hányingerem is elmúlt, és a fejem sem lüktetett annyira. Döntöttem. – Rob?

- Hm? – nem úgy tűnt, mint aki figyel rám. Reméltem, hogy valahogy veszi a lapot, hogy mit is akarok kérdezni, de nem úgy tűnt, mint aki érti, mire várok.

- Meg kéne beszélnünk valamit… - kezdtem bele tétován. Babrálni kezdtem a csészével, amit a kezemben tartottam. Nem segített a gondolkodásban, hogy felállt, és egyenesen felém indult. Így tökéletes rálátást nyertem izmos lábaimra, és hasára. – Tegnap este mi…?

- Én is erről akartam veled beszélni, mielőtt félreérted. – nyelt egyet, közben arcán átfutott egy sötét árny, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

- Ezen nincs mit félreérteni, Rob. – hisztérikusan beletúrtam a hajamba, közben a poharat levágtam a legközelebbi egyenes helyre. Fel-alá kezdtem járkálni, miközben magamban ezer féle különböző helyre küldtem magamat. A bűntudat, amire eddig vártam, csak most jött el. Utáltam magam, amiért a pia így képes hatni rám. Vagy amiért nem vagyok képes megálljt parancsolni. Toporzékoltam, mint egy idióta kisóvodás. – Nincs rajtunk ruha! Itt vagyok, és veled aludtam! Erre nincs épeszű magyarázat! Seggrészeg voltam!

Mielőtt kárt tehettem volna magamban, Rob elkapta a derekam és magához húzott. Megkapaszkodtam izmos vállaiban, ami cseppet sem segített a gondolkodásban. Engedtem magamnak annyit, hogy beszívjam bőrének illatát, majd püfölni kezdtem a mellkasát. Totál másnapos vagyok, látszik!

- Kris! Leállnál egy pillanatra? – kérdezte tőlem nevetve. Nevetve! Felnéztem rá, és abban a pillanatban leálltam. Olyan aranyosan nézett rám, hogy bármit elhittem volna neki. Még ha kést szorítanak a nyakamhoz, akkor is csak rá figyeltem volna. – Tényleg részeg voltál, nem is kicsit, de nem történt semmi.

Emésztgettem, amit mondott. A számat csócsálva néztem fel rá, és kérdeztem meg a leghülyébb kérdést.

- Semmi? – na most voltam olyan, mint egy óvodás. Egy hisztis kis óvodás.

- Semmi. – Megszorította a derekamat fogó kezét, ezzel is bíztatva engem.

Bólintottam, hogy elhiszem neki. Viszont egyvalami zavart, és rá is kérdeztem.

- Akkor miért nincs rajtam… – szerettem volna befejezni a mondatom, de megtette helyettem.

- … ruha?

Újból bólintottam.

- Tegnap este nem voltál beszámítható állapotban, és a kulcsodat nem adták ki. Így kénytelen voltalak felhozni magamhoz. Lehúztam rólad a ruhát, de tényleg nem tettem semmit, és elaludtál. – magyarázta.

Szerettem volna megköszönni neki, de csak néztem. Az eddig vállát markoló kezeim a mellkasára csúsztak. Egyik ujjammal körözni kezdtem a mellkasán, közben megpróbáltam nem arra gondolni, milyen puha a bőre. Ha valaki látta volna ezt a reggeli kis jelenetet, tuti bezárat az elmegyógyba. Nagyokat pislogva néztem a szemébe, és egy pillanatra engedtem magamnak, és a szájára csúszott a tekintetem.

Tisztában voltam azzal, hogy az elejétől fogva húzott felé valami láthatatlan szál. És azzal is tisztában voltam, hogy irtó helyes és kedves. Meg azzal is, hogy ő férfi, én meg nő. Magamnak sem tudtam megmagyarázni mi húz felé, de éreztem, hogy nem bírom már sokáig.

Hirtelen lett ilyen meleg.

És amilyen hirtelen sültem meg, olyan gyorsan vágódott ki az ajtó. Egy pillanatig nem fogtam fel, hogy valaki bámul minket. Lassan fordítottam az ajtó felé az arcomat, ahol Ash állt az ajtóban, kócosan, idegesen. És mikor ezt felfogtam, az ő arca csodálkozóból, vigyorgóba váltott. Mi meg szétrebbentünk.

- Nem akartam zavarni. – kezdett bele a magyarázkodásba Ash, miközben vigyora még szélesebb lett, arca meg azt a hülye mindentudó énjét vette fel.

- Nem zavarsz! – vágtuk rá egyszerre. Mosolyogva néztünk egymásra, és mikor találkozott a szemünk, még jobban mosolyogtam.

- Oké! – jó hosszúra húzta. – Csak azt akartam, hogy… áh! Mindegy!

Mondani akartam még valamit, de mire odafordítottam a fejem, Ashley már bevágta az ajtót. Én meg elröhögtem magam, és követett Rob is. Vigyorogva mentem be a szobába, és szedtem össze a cuccaim. Valamiért jókedvre derített a tudat, hogy most Ash mindenkinek azt fogja mesélni, hogy mi nem volt köztünk. Kisiettem a szobából, és megálltam Rob előtt, aki még mindig ugyan ott állt, ahol hagytam.

-   Találkozunk a forgatáson. – tétován álltam előtte, majd mielőtt meggondoltam volna magam, nagyon lassan közelebb hajoltam hozzá.

-         Rob –

Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne rántsam magamhoz, de valahogy sikerült legyőznöm a kis szörnyet magamban. Kris arca nagyon lassan közelített felém. Azt hiszem, nem vettem levegőt, de ebben nem voltam biztos. Úgy viselkedtem, mint egy tini, akit életében először fognak megcsókolni. Pedig én már csókolóztam Krissel, nem is egyszer, persze csak a kamerák előtt.

Hallottam, hogy nyel egyet, majd behunytam a szemem. Vártam. Végül Kris elért hozzám, és kaptam egy puszit az…

… arcomra. Csalódottan fújtam ki a levegőt, és nyitottam ki a szemem. De addigra már csak Kris hűlt helyét láthattam. Hallottam, hogy csapódik az ajtó.

Felnevettem. Nem tudom mit vártam. Hogy megcsókol? Vagy … komolyan nem tudom mit vártam. Valahol reménykedtem benne, hogy megcsókol, és beismeri, hogy szeret engem, de ezt már akkor elvetettem, mikor csak a gondolata úszkált a fejemben.

Nem vagyok az esete, ennyi.

****

Szorongva vártam, hogy végre megérkezzen. Már teljesen pereputtyban álltam, és csak rá kellett várni. Persze Dave nem volt ideges, ő soha nem volt az. Éppen a kamerásokkal viccelődött, mikor kilépett a lakókocsiból.

Egész délelőtt erre a pillanatra vágytam, hogy újból lássam őt. És ahogy kilépett a napra, annyira gyönyörű volt, hogy azt hittem elvesztem az eszem. Már értettem miért kapott olyan sok fenyegető levelet, házassági ajánlatokat, és még miegyebet. Csodálattal néztem, ahogy lépkedett felém. Gondosan ügyelt, nehogy rálépjen akárcsak egy virágra. Egy nagyon szűk farmer volt rajta, és egy fehér felső, a felett egy lila kockás ing, amit sehol nem gombolt be. Mintha csak egy filmben lett volna, a szél felborzolta a haját, és ő nevetve visszatűrte a füle mögé a kósza tincseket.

Dave is látta, hogy jön, és valami fura büszkeséggel elém ugrott. Mielőtt Kris elért volna minket, David alig láthatóan felém fordult, mosolygott.

- Ha meg szeretnéd szerezni, gyorsabbnak kéne lenned. – mielőtt válaszolhattam volna, Kristen elért minket és egy gyors puszival üdvözölte a rendezőt. Valami belemart a torkomba, de nem szóltam semmit. Érdeklődve fordultam David felé, és ő addigra, felvette rendezői vonásait. – Oké, akkor ma vesszük fel a film legelejét. Szeretném,ha nagyon jók lennétek. Ez a film eleje, ha ez nagyon jól sikerül, akkor a nézők enni fogják a többi részét. Látni akarom, hogy pattog közöttetek a szikra, hogy vonzódtok egymáshoz. A szerelmet akarom látni rajtatok. Rob, te legyél most kevésbé vámpíros, sokkal inkább hős szerelmes, aki küzd a lányért. Kris, te is ugyan ez, de lássam rajtad a gyötrődést az esküvő miatt. Világos?

Összecsapta a tenyerét, mi meg egymásra néztünk. Láttam rajta, hogy koncentrál, ilyenkor mindig ott voltak a homlokán a gondolkodó ráncok. Aranyos volt, nem tagadom.

- Oké, a fűbe, mindketten. – adta ki a parancsot nekünk. Szó nélkül teljesítettük a kérését, és elhelyezkedtünk a fűben.

Hagytuk, hogy elrendezzenek minket, így Kris a lábaim közé került, miközben hátát a bal lábamnak döntötte. Ott volt előtte a forgatókönyv, persze másnak úgy tűnt volna, hogy egy könyv az. Persze nem lesz rá szükségünk, de sosem lehet tudni. Fura volt megint ezt a részt venni. Már egyszer felvettük ezt a jelenetet, igaz, az csak a csók volt. Kétszer is. Persze ő erre nem emlékezhetett, ami zavart is. Talán ha megcsókolna emlékezne.

Felkuncogtam ezen a teórián. Ez nem Csipkerózsika!

- Min nevetsz? – kérdezte kedvesen. Egészen közel volt hozzám, és már csak ketten voltunk, mindenki más a helyén volt. Szemeiben nem láttam semmi különöset, csak arcán játszott gyönyörű mosoly.

- Kellan mondott este egy jó viccet, csak azon. – hazudtam gondolkodás nélkül. Nem éreztem jól magam egy cseppet sem, hogy hazudnom kellett.

- Elmondod? – kérdezett újból.

- Kész vagytok? – kérdezte ekkor Dave, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszakiabáltam, hogy igen. Így nem kellett újból hazudnom. – Mindenki! Csendet! Figyelem! És… felvétel!

Mélyeket lélegeztem, és felvettem az Edward „oldalam”.

- Mivel volt dolgom gyűlölettel. Én azt mondanám, hogy a jég is príma fegyver és épp elég. – miközben Kris beszélt, elhúztam a tincseit az arcából, pont ahogyan kellett, mégsem tudtam rendesen viselkedni. Tudtam, hogy meg kell majd csókolnom a nyakánál. És így is tettem, csak valahogy, másképp. Nem mint Edward, hanem mint… én. És éreztem, hogy Kris is megborzongott. Persze ezt betudtam a szélnek. – Tudod, holnap dolgozatot írok. – rámosolyogtam és elhúztam egy újabb kósza tincset, és most a szájához egészen közel csókoltam meg. – Koncentrálnom kell.

Nem tudom meddig nézhettem a szemébe, mosolyogva, de az arcom közelíteni kezdett az övé felé.

- És… leáll! – kiabálta ekkor Dave. Mintha kitisztították volna az agyam, visszahúztam a fejem, és hátradőltem a fűben.

Nem hittem volna, hogy valaki képes ennyire elvenni az agyam. Még munka közben sem tudtam magamnak parancsolni. Sóhajtoztam, mint egy barom. És az is voltam. Ha nem lennék ennyire… nem is tudom, akkor már az elején mondhattam volna Krisnek, hogy ő az enyém. Csak az enyém.

-   Kris –

Néztem, hogy fekszik a fűben, behunyt szemekkel és csak van. Olyan természetesnek tűnt. Mellé dőltem, de úgy, hogy még véletlenül se hallja meg. Feltámaszkodtam a kezemre, és babrálni kezdtem az egyik virágot.

- Rob? – kérdeztem pár másodperccel később. Ijedten felpattantak a szemei, amjd megtaláltak engem. Rámosolyogtam. – Volt köztünk valami?

Nem reagált, pedig vártam, hogy mondjon valamit. Aztán felült, és követtem. Szerettem volna hallani valamit, de a sors közbeszólt.

- Ez nagyon jó volt srácok, most felvesszük még párszor a fények miatt, meg minden. – Dave hangja átszelte a levegőt. Kelletlenül ugyan, de visszaültem a helyemre.

Ennél unalmasabb délutánt elképzelni sem tudtam volna. Rettentő sok munka volt ezzel a jelenettel, talán az egyik legdurvább rész volt. Sosem sikerült eltalálni a fényt, és Rob arcára is ráragasztották azokat a kis pöttyöket, amitől annyira vicces volt, hogy állandóan röhögnöm kellett. A romantikus részek szerencsére elsőre sikerültek, így nem kellett többször felvenni.

Valamiért zavarba jöttem Rob közelségétől. Szerettem volna ellene tenni, de az, hogy még a kérdésemre sem válaszolt nem segített semmit.

Este, mikor már a mesterséges fénynél sem tudtunk dolgozni, Dave elküldött minket. Már végeztem mindennel, a sminket is lemostam. A lakókocsi előtt álltam, és gyönyörködtem a tájban, mikor társaságot kaptam.

- Nem megyünk? – kérdezte, de ő sem mozdult.

Csak megráztam a fejem, és intettem neki. Reméltem, hogy veszi a lapot, és elmegy, de követett. Odáig sétáltam, ahol a felvételek voltak. Igaz, már nem voltak ott a virágok, de így is rettentő romantikus volt. A világért sem ismertem volna be persze senkinek. Kristen Stewartnak van romantikus oldala is. Leültem a fűbe, és hátradőltem. Az égen ezer pici csillag égett.

- Nagyon szép, nem? – kérdeztem halkan. Nem hittem volna, hogy meghallja, de hallotta. Mellém dőlt és ő is az eget nézte. – Válaszolsz a kérdésemre?

- Nem volt semmi, ha arra gondolsz. A kamerák előtt csókolóztunk egyedül. Meg egyszer mikor nagyon részeg voltál, de akkor Kellannal és Jackel is. – felröhögött, de gyorsan el is hallgatott.

Ezután egyikünk sem szólalt meg. Kellett tudom, hogy átgondoljak mindent. Tudtam, hogy Rob és köztem van valami. Nem véletlenül felejtettem csak őt el. Vonzódtam hozzá, de hát állati helyes és kedves is. Miért ne vonzódhatnék hozzá. Viszont tartottam magam ahhoz, hogy kollégával nem kezdek ki.

Küzdöttem a maró érzés ellen.

Oldalra fordítottam a fejem, így pont egy magasságban volt a fejünk. Rob rám nézett. Ha valahol máshol lettünk volna, más helyzetben, akkor rettentő romantikus lett volna. De így… Csak kényelmetlen volt.

Egyvalamire még kíváncsi voltam.

- Mi vagyok én neked? – kérdeztem, miközben megpróbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne majd a válasza.

- Barát. Nagyon jó barát. – adta meg a választ. Kénytelen voltam elfordulni, hogy ne lássa az arcom.

Csalódott voltam, de mikor ez tudatosult bennem, magamra parancsoltam. Az ég áldjon meg, ez nem egy film! Mi ebben olyan meglepő? Nem kell ebből drámát csinálni! Visszafordultam felé, és rámosolyogtam.

- Most már mehetünk. – felálltam, és felé nyújtottam a kezem.

- Kris… - nem nézett a szemembe, csak maga elé mondta. Vártam, hogy folytassa, de nem mondott semmit. Felnézett a szemembe, és elmosolyodott. Valahogy nem tetszett ez a mosoly. Nem az a Robos mosoly volt. – Semmi.

Ő is felállt, és elindultunk a ránk váró kocsi felé.

Azzal, hogy tisztáztuk ezt a helyzetet, jobban éreztem magam. Most már világos volt minden. Nagyjából. Rob a legjobb barátom volt. És most is az. Már most közelebb éreztem magamhoz, hogy ezeket letisztáztuk.

Végre tiszta lappal tudunk elkezdeni majd egy napot.