15.fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de kaptam egy munkát és egész héten 10-12 órákat dolgoztam. De mentségemre legyen, hogy egész hétvégén ezen ügyködtem, és remélem tetszeni fog nektek. Ha igen, tudjátok mi a dolgotok... KOMI!!! Milli :)

****

 

 

15. fejezet – Egy kapcsolat szabályai

Óvatosan érintettem meg ujjaimmal angyalom arcát. Figyeltem hogyan nyílik el a szája, ahogyan beszívja a levegőt, majd kifújja, hogyan mozog pici orra. Szerettem volna megcsókolni, és magamhoz ölelni, de nem mertem megmozdítani testét. Fél kézzel engem ölelt, lábát a testem köré fonta, így semmi esélyem nem volt szabadulni, nem mintha megfordult volna a fejembe. Haja szétterült a párnán, befedve arca felét, amit most igazán sajnáltam. Soha nem láttam még nála szebb, csodálatosabb lényt. Tökéletes volt a szememben. A teste, amelyet csak a vékony takaró takart, az arca, amely végtelenül békésnek tűnt. Egyszerűen nem tudtam betelni a látványával.

Megrebbent a pillája egy pillanatra kinyitotta szemeit, és találkoztam azokkal a gyönyörű zöld szemekkel, majd újra becsukta őket. Megmozdította a fejét, és mellkasomra dőlt, ujjainkat összekulcsolta. Nem mertem megmozdulni, nem akartam felébreszteni. Pihenni akartam hagyni, főleg a tegnapiak után.

Újra megborzongtam az emlékre. Soha nem hittem volna, hogy egy szeretkezés ilyen csodálatos, kielégítő és kimerítő tud lenni. Nem tudtam felfogni, hogy nekem adta magát, teljesen és visszavonhatatlanul. Még most is a fülemben hallottam ahogyan a nevemet sikoltja, arcán egy csodálatos mosollyal megajándékozva. Szinte éreztem gyenge és csöpp ujjait a csuklóm köré fonódni, a mellkasomon végigszántani. Éreztem, hogy a torkomat egy halk morgás hagyja el, és széles vigyorra húztam a szám. Óvatosan megmozdultam, de nem engedtem el Kris testét, magamhoz szorítottam. Belecsókoltam a hajába, kezeimet a testére fontam. Először egyik kezét vettem le óvatosan mellkasomról, figyeltem arcát, nehogy elváltozzon. Nem akartam az álmaiba gázolni. Megfogtam a combját, a kelleténél picit tovább időztem el formás combján, majd azt is leemeltem magamról. Kris megmozdult, éppen annyira, hogy egy gyors mozdulattal kicsússzak alóla. A párnába fúrta fejét, majd újra békésen folytatta álmait.

Hagytam magamnak még egy másodpercet, hogy az én személyes angyalomat figyeljem, majd felálltam és összeszedtem a ruháimat. Besurrantam a fürdőjébe, de nyitva hagytam az ajtót, hogy halljam ha felébred. Ledobtam egy fonott kosárra a cuccaim, majd a tükörbe meredtem. Az arcom teljesen megváltozott. Igaz, hogy ugyan olyan borostás voltam, amit ennek a három napnak tudtam be. Mióta összevesztem Krissel elhagytam magam, így is marcangolva magam. A szemeim még karikásak voltak ugyan, a sok pia itt is megtette a hatását, de már nem volt annyira vészes. Az elmúlt éjszaka új embert faragott belőlem. Arcom kipihent volt, és valamiért egészen más, boldog. A szemeim egyenesen csillogtak. Kinyitottam a tükrös szekrényt, egy borotva után kutatva. Nem akartam, hogy Kris ezt az undorító arcot csókolja, vagy érintse. Ő jobbat érdemel.

Remélni tudtam csak, hogy nem bánja, ha kölcsönveszek egy borotvát. Mikor végeztem elégedetten néztem szembe egy új énnel. Kinéztem az ajtón, de meg is bántam. Kris lerúgta a takarót a földre, arccal háttal feküdt nekem. A napfény egész testére rásütött, így háta íve gyönyörűen látszott, ahogyan csodás részei is. Nyeltem egy nagyot, és mielőtt ráronthattam volna, vagy esetleg csak visszabújhattam mellé  visszahajtottam az ajtót. Kristen egészen kikészít, ezzel tisztában voltam. Mégis mosolyogva álltam be a zuhany alá, és eresztettem magamra a vizet. Élveztem, hogy az arcomba csapódik a víz, felfrissítve ezzel. Csak azt bántam, hogy szerelmem nincs velem.

-         Kris –

Megsértődve fordultam vissza. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen csak úgy visszalép. Felültem, a takarót visszahúztam az ágyra. Talán nem voltam jó este neki, vagy csak nem látott meg. De egészen biztosan látott, nem véletlenül kapott olyan gyorsan levegőért. A kis tervem, hogy majd rám veti magát, nem igazán jött be. De nem voltam hajlandó feladni. Egy újabb terv formálódott meg bennem, így felálltam és lábujjhegyen osontam az ajtóhoz. Odabentről már vagy öt perce zubogott a víz, de nem érdekelt. Beléptem a fürdőbe, az ajtót továbbra is nyitva hagytam. Nem akartam, hogy meghalljon, de nem érdekelt, azok után, hogy csak úgy eldobta a látványom. Én is ráindultam volna egy lányra, hogyha meglátom meztelenül feküdni az ágyban, miközben rásüt a nap. Egyik ujjammal megfogtam a zuhany ajtaját, és nagyon lassan nyitottam ki, majd egy hirtelen mozdulattal beléptem, és visszacsuktam az üvegajtót.

A kabinban nagyon meleg volt, és párás volt a levegő. Nemcsak azért volt izgató, mert életem szerelme meztelenül állt nekem háttal és eresztette magára a vizet, hanem az egész helyzet miatt. Kezeimmel körbefontam a derekánál, mire Rob megmerevedett a víz alatt. Megfordult, de kezeimet nem fejtettem le a derekáról. A víz már az én fejemre is nagy erővel sújtott le, a hajam a hátamnak tapadt, az arcom vizes lett, ahogyan az ajkaim is, amiket most ő figyelt nagyon erősen. Mosolyogtam, ahogyan ő is.

- Te…? – nem tudom mit akart kérdezni, de nem is érdekelt.

- Miért nem jöttél vissza hozzám? Talán nem olyan izgató a látványom, vagy rossz voltam tegnap? – kérdeztem tőle, miközben egyik ujjammal a köldökén kezdtem játszani, és a falig nem tántorodott. Beharaptam a szám, még mindig nem tudott a szemembe nézni.

- Biztosíthatlak róla, hogy nagyon-nagyon izgató vagy. – átkarolt, közel húzott magához, így vizes testünk egymásnak tapadt. Úgy éreztem megint melegebb lett a kis kabinban.

- Akkor? – kérdeztem tőle bánatot színlelve.

- Azt akartam, hogy kipihend magad. – szerettem volna megkérdezni miért, de könnyen megadta a választ.

Megcsókolt, azon a nagyon bódító, érzéki csókján. Azt hittem kicsúszik alólam a lábam, de szorosan tartott. Felemelt a fenekemnél fogva, lábaimmal átkulcsoltam a derekát. Élveztem, hogy az arcunkba csapódó víz még izgatóbbá teszi a kis csókcsatánkat, és vizes testünk egymás után kiáltva tapad a másikéhoz. A falnak döntött, kezeimet felcsapta a fejem fölé, bilincsként tartva őket. Hagytam, hogy végigcsókolja a nyakam egészen a mellemig, ahol elidőzött egy darabig. Hálát adtam a víznek, amiért ilyen hangosan zubog a fejünk fölött, így elnyomta nyögéseim hangját. Rob gyengéden beleharapott az egyik mellembe, mire a körmeim végigszántották a hátát, és a nyakába a borultam. Beleharaptam a fülébe amiért egy kis morgást kaptam ajándékul. Újra a számat kezdte ostromolni, és így ment ez egészen addig, míg valami nem kezdett el hangosan zörögni. Elnyomta a víz hangját, és idegesítően berregett tovább. Mindketten felkaptuk a fejünket, és abbahagytuk egymás kényeztetését.

A berregést felváltotta valami hangosabb, egy egyenletes dörömbölés hangja. Rob leengedett a karjaiból és a talpamra állított. Kilépett a kabinból, követtem őt, kezünket továbbra sem engedtük el. Arra már nem vettük a fáradtságot, hogy elzárjuk a vizet, csak magunk köré csavartunk egy törölközőt. Nem akartam beismerni mennyire fáj, hogy nem lehetett újra az enyém, vagy egymáséi. Magamban mérgelődtem és átkoztam azt, aki most a bejárati ajtó túloldalán áll. DE láthatóan Robot jobban felbosszantotta a tény, hogy valaki megzavart minket. Szorította a kezem, arca rettentő dühöt sugárzott. A hátát néztem, mikor kinyitotta az ajtót. Nem tartottam jó öltetnek, hogy ő nyissa ki az én lakásom ajtaját, de már mindegy volt. A háta mögé tolt, így én csak a kis vízcseppeket láttam a hátán lecsordulni.

- Szia, mit akarsz? – kérdezte idegesen. Nem hallottam a túloldalon lévő hangot, hogy férfi e vagy nő, csak a duruzsolást. – Oh, tényleg? … Basszus!... Oké, felöltözünk és sietünk… Nem, mi csak… Nem, oké, gyere be.

Nem értettem semmit, és bosszantott, hogy kihagy ebből, de újból maga mögé tolva lépett arrébb az útból. Kilestem a válla fölött. Ashley lépkedett be, pontosabban szökdécselt, arcán olyan széles vigyor, amit nagyon régóta nem láttam, kéz a kézben Kellannal. Azt hiszen nekem eshetett a legnagyobbat az állam. Igaz, hogy Kell ugyan úgy nézett a mi párosunkra, mint én őrájuk, de valahogy az én zavarom volt a legnagyobb.

- Kristen? – kérdezte szerelmem halkan, megszorítva a kezem. – Nem jössz?

Bólintottam és követtem a szobámba, el Kellan és Ashley figyelő szeme elől. Nem zavartatták magukat, csak néztek engem, amint kétségbeesett zavarral besétálok a szobámba. Rob már bent állt egy alsónadrágban. Még arra sem futotta a döbbenetemből, hogy felengedjek erre a látványra.

- Megmondanád, mi folyik itt? – kérdeztem, miközben őt néztem, ahogyan egy melltartóval és tangával a kezében elém lép. Elvettem tőle a választott ruhadarabot. Éreztem az ujjaim között, hogy egy vékony csipke anyag az, de nem szóltam érte. Ami neki tetszik, az nekem is

- Amíg mi nem beszéltünk, addig történt egy-két dolog. – rám mosolygott, és megsimogatta az arcom. – Ha elkezdesz öltözni, akkor mindent elmondok.

- Miért kéne sietnem? – vágtam csípőre a kezem, miközben előhalászta az ágyam alól a bőröndöm.

- Talán mert nemsokára indul a gépünk Vancouverbe, kicsim. Forgatás, tudod? – felnevetett, egy időben a kintiekkel. A fejemet ellepte a méreg. Ashley a legjobb barátnőm, és nekem nem mondott semmit. Jó, persze tudom, hogy nem volt bekapcsolva a telefonom, és én sem voltam olyan állapotban, de azért egy sms nem a világ!

Újból bólintottam. A forgatás és az egész herce-hurca az életem körül totálisan kiment a fejemből. Gyorsan felkapkodtam magamra valami göncöt, ami persze még soha nem volt rajtam, és csak azért vettem fel, hogy Robnak tetszek. Mindent bedobáltam a bőröndbe, ami a kezem ügyébe került, közben őt figyeltem, hogyan néz engem. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy felfal a tekintetével, de csak mosolyogtam. Édes volt, ahogyan küszködött a látvánnyal. Szándékosan háttal álltam neki, és úgy hajoltam előre bepakolni a bőröndömbe. Felnyögött mögöttem, a következő amit érzékeltem, hogy elhúzza a nyakamból a hajam, és belecsókol a nyakamba. Felegyenesedtem, mikor végeztem a pakolással.

- Megőrjítesz! – a hangja egészen mély volt, enyhén állatias. Mégis elléptem előle és besiettem a fürdőbe. Ott is bedobáltam a cuccaim, még egy kis sminket is felvittem magamra. Nem ismertem magamra, egy teljesen idegen nő nézett vissza rám, de tetszett a látvány.

- Indulhatunk. – nem érdekelt már Ash és Kellan története, majd ők elmesélik, ha akarják. Csak Rob érdekelt, ahogyan engem méregetetett. Kinyújtotta felém a kezét, és összekulcsolta ujjainkat. Rettentő édes volt azzal a kis sapkával amit a fejére kapott, és a Ray Ban napszemüveggel.

A kocsiban is csak egymással voltunk elfoglalva, mint két kamasz az első nagy szerelmemmel. És valóban így volt. Még soha nem éreztem így senki iránt, és úgy éreztem ez az igazi szerelem. A visszavonhatatlan, örök szerelem. Pont, mint a filmekben. Csak egy zavaró tényező volt, és az legjobb barátnőm volt a fecsegésével, hogy hogyan jöttek össze. Csak hümmögtem és helyeseltem, de ő nem láthatta, hogy közben Rob a nyakamat csókolgatja és az ujjaimat harapdálja.

A reptérre érve még boldogabbnak éreztem magam. Semmilyen lelki probléma nem fogott volna ki rajtam, felőlem még rám is omolhatott volna a reptér egészében, a lényeg az volt, hogy megtaláltam azt, akivel igazán boldog lehetek. Még a fotósok sem izgattak, akik vagy Rob nevét, vagy az enyémet kiabálták. Nem értettem miért olyan nagy szám a mi kapcsolatunk, mikor Ash és Kellan is mögöttünk csókolóztak. Rob szerint mi szebb pár voltunk és igazat is adtam neki. Mi voltunk a legszerelmesebb, leggyönyörűbb pár. Robert oldalán gyönyörűnek éreztem magam.

****

- Jó éjt srácok! – köszöntem el mosolyogva. Becsuktam az ajtót és kiléptem a folyosóra. Élveztem a beszélgetést, az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam őket, de most jól esett a beszélgetés. Hiányoztak az ilyen esték, de még jobban hiányzott szerelmem, és az érintése.

Sietve lépkedtem a folyón egészen a liftig, ahol többször is benyomtam a gombot, de csaknem akart olyan tempóban menni, mint szerettem volna. Majdnem kizuhantam a liftből, de azért két lábon maradtam. A táskámat lóbálva ugráltam az ajtónkig, de mielőtt benyithattam volna, megtorpantam.

Odabentről kiabálás hallatszott ki, az egyik egészen biztosan Rob volt. Nem bírtam elképzelni, hogy kivel kiabálhat ilyen hangerővel, egészen addig, míg meg nem hallottam a máik hangot. Egy női hang volt, éles és ideges hang, Nikki hangja. Egészen közel hajoltam az ajtóhoz, de még így sem hallottam mindent tisztán.

- Mindent el fogok mondani neki, és te majd megpusztulsz az érzésben! – üvöltötte Nik teljes hangerővel. Egy morgást hallottam, majd egy hangos csörömpölés követte. Az egyik lámpánk oda!

- Megmondtam neked Nikki, hogy sajnálom, de én már döntöttem! – nyugodt, ugyanakkor ideges hangsúllyal válaszolt neki. Kíváncsi lettem, hogy min vitatkozhatnak ennyire, de nem volt bátorságom benyitni.

- És az én érzéseimmel ki törődik?

- Most menj el Nikki, különben…

- Különben mi? Én nem fenyegetőznék a helyedben vagy kitálalok a kis barátnődnek! – elhajoltam az ajtótól. Nikki most rólam beszélt volna ilyen hangsúllyal? Nikki, aki a legjobb barátnőm, és szinte mindent tudunk egymásról?

Továbbra is döbbenten álltam az ajtóban, szinte sokkolt az a hangsúly, amit barátnőmtől hallottam. Még akkor is, mikor az ajtó kinyílt és ő lépett ki rajta kezében két hatalmas bőrönddel. Megtorpant és rám nézett. Lassan emeltem fel a szemeibe a szemem. Dühösnek tűnt, szemei kisírtak voltak, és a smink most is le volt olvadva. Mintha egy sziát morgott volna mikor elment mellettem.

Küzdöttem a sírás ellen, magam sem tudom miért. Beléptem a szobába és halkan becsuktam az ajtót. Rob a kanapén ült, fejét a kezébe temette. Körbenéztem a szobában, de úgy tűnt minden a helyén van. Csak az a törött lámpa nem illett bele a képbe, de amúgy minden normális volt. Elmúlt a sírhatnékom, így hozzá siettem. Leültem mellé, kezeimet a combjára simítottam. Összerezzent, és felkapta a fejét. Mikor meglátott halványan elmosolyodott, de szemei továbbra is kétségbeesettek és mérgesek voltak. Igen, kétségbe volt esve. Fejemet a vállára döntöttem, nem akartam, hogy lássa az arcom, mikor felteszem a kérdésem.

- Mi volt ez Rob? - nem kaptam választ, csak egy gyenge simítást az arcomon. Felállt, így majdnem orra buktam.

- Kicsim, most fáradt vagyok, elmegyek aludni. – megcsókolta a homlokom, majd szó nélkül elsétált mellettem. A következő amit hallottam az ajtó csukódása volt.

Megsemmisülten ültem a kanapén, egyedül. Nem tudtam felfogni, hogy Rob egyedül hagyott, válaszok nélkül. Mégsem rá voltam mérges, hanem Nikkire. Így felálltam és kisétáltam a szobából, le a bárba. Ahogyan sejtettem ott volt a többiek társaságában. Körbeülték és őt hallgatták, nem vettek észre engem, mikor feléjük lépkedtem. Megálltam az asztal mellett és köszöntem. Mintha szellemet láttak volna meredtek rám egy emberként. Nikki dühösen csapott az asztalra és kapta fel a táskáját. Akár egy tornádó süvített el mellettem, egy szó nélkül. Nem néztem utána, csak Ash szemeibe néztem. Tudtam ha tudni akarom a választ, tőle fogom megkapni.

- Nikkinek mi baja van? – kérdeztem őszinte érdeklődéssel. Senkitől nem kaptam választ, csak egy kis idő elteltével, azt is Jacksontól.

- Kérdezd Robertet! – soha nem hallottam még ilyen ellenségesnek. Mi van ma az emberekkel? Rossz itt a levegő vagy mi?

- Kérdeztem, de nem válaszolt. Megtenné valaki, hogy beavat? – kezdtem én is mérges lenni, bár a pontos okát még most sem tudtam. Idegesen helyeztem át a súlyom egyik lábamról a másikra.

- Nekünk nincs jogunk ezt elmondani neked, jobb ha Robbal beszéled meg, Kris. Mi csak jót akarunk, kiscsaj. – válaszolt végül Kellan olyan komolysággal amit még nem szoktam meg tőle.

Csak bólintottam, majd újból felfelé vettem az irányt. Nem értettem mi folyik itt, de szándékomban állt még ma kideríteni. Ha kellett bármit bevetettem volna az ügy érdekében. Nem tudtam elképzelni mi lehet olyan súlyos, hogy barátok ugorjanak így össze. És mi lehet annyira vészes téma, miért még Jack is a legjobb barátja ellen fordul. Teljes tanácstalansággal léptem be a kivilágított szobába. Az szobaajtó csukva volt, és tudtam, hogy mögötte van Rob, magába borulva és marcangolva magát. De már döntöttem, hogy kiszedem belőle.

Levetkőztem egy tangára, és felvettem egy vékony csipkés trikót. Nem akartam elcsábítani, mikor ennyire padlón volt, de csak ilyen cuccaim voltak. Benyitottam a sötét szobába. A holdfény az ágyra sütött, amiben ott feküdt ő, a plafont bámulva, nyitott szemekkel. Nem nézett rám, így becsuktam az ajtót és bebújtam mellé. Nem akartam a mellkasára feküdni, látni akartam az arcát, mikor válaszol nekem. Az oldalamra feküdtem, fejemet a kezemre hajtottam. Megsimítottam szerelmem mellkasát, mire rám nézett. Utoljára akkor láttam benne ekkora szenvedést, mikor a parkban beszéltünk. Tudtam, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam.

- Elmondod? – kérdeztem halkan. Nem akartam erőltetni a dolgot.

- Annyira sajnálom! – fakadt ki hirtelen. Kihúzta a kezeit a feje alól és eltakarta előlem arcát. Felültem, lefejtettem kezeit az arcáról, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.

- Mit Rob? Mit? – kérdeztem feltörő idegességgel.

- Mielőtt találkoztunk volna a boltban… Abban a három napban… Én… - rám emelte hatalmas szemeit, amikben most könnyek csillogtak. A szívembe maró érzés szúrt, nagyobb és fájdalmasabb, mint gondoltam volna. Összeszorítottam a szám, ezzel egy időben Rob megszorította a kezeim. – Én lefeküdtem Nikkivel.

A megsemmisülés a nyakamba zúdult.

14.fejezet + visszatérés

Köszöntök mindenkit újra a blogomon, nem tudom mennyi szünet után. Úgy érzem erőre kaptam, és rendesen tudom vezetni a blogot, csak Nektek köszönhetően. Szeretném mindenkinek megköszönni aki elolvasta a kis bejegyzésem, és írt is hozzá. Tényleg köszönöm, e miatt tudtam leülni és befejezni a fejezetet. Mert tudtam, hogy vannak, akik várnak, és várják, hogy olvashassák az új fejezetet.Jó olvasást! Milli 

U.i.: Megnyitottam az új blogot, kérlek nézzetek be, és olvassátok el az első fejezetet. Remélem az is elnyeri tetszésetek, és rendszeresen fogjátok olvasni. 

****

14.fejezet – Felejthetetlen nap

Két nap után rájöttem, hogy egy köcsög, hisztis kis picsa voltam, és az egészet túlreagáltam. De persze semmi pénzért nem voltam hajlandó ezt beismerni másnak, bőven elég volt, hogy én tudtam. Persze aggasztott a tudat, hogy Rob most ezért nem hív, és legszívesebben a hajamat téptem volna, vagy bármi jellegű fájdalmat szívesen okoztam volna magamnak. Azt is tudtam, hogy a makacsságnak van egy szintje, de nem tudtam megállni. Az, hogy ne nekem legyen igazam felért egy csapással.

Ebben a pillanatban is marcangoltam magam, amiért ilyen vagyok, de minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam a kis hangokat a fejemben. Kívülről elég bénán festhettem és kivételesen nem a külsőm miatt, bár az is vitte a pálmát. Egy újabb sikeres Stew húzás. Fekete kardigán, kapucnival amit egészen a fejembe húztam, hatalmas szemüveg, ami a fél arcomat eltakarta, és valami ütött-kopott csőnadrág. Cseppet sem tudott meghatni ki mit gondol rólam.

Benyitottam a kis üzletbe és lassan lépkedtem a sorok között. Csak velem történhettek ilyen balszerencsék. Megkaptam a föld legjobb pasiját, barátját és lelki társát, mire nekem el kell szúrnom, és hagynom kell, hogy kicsússzon a kezemből. Pancser voltam, vagy szimplán csak béna a pasizás területén. Sóhajtva álltam meg a keresett polc előtt, és elégedetten néztem fel. Levettem a legolcsóbb vodkát és a pénztárhoz siettem. Nem kellett sok, hogy neki ne menjek az előttem álló férfinak, de még időben lefékeztem. Talán anyámnak van igaza, és tényleg agydokira szorulok. Ki olyan hülye, hogy ilyet művel? Egyértelműen én, semmi kétség.

- Egy doboz Camelt kérek. – hallottam meg az előttem várakozó férfi hangját.

Éreztem, hogy végigfut a hátamon a hideg, a lábaim remegni kezdenek. Mekkora egy rakás szerencsétlenség vagyok! Azt hittem itt nyugtom lesz, de újból csalódnom kellett magamban. Körbenéztem, de sehol nem láttam menekülési útvonalat. Kénytelen voltam ott maradni ahol voltam, és hallgatni a szívem erős dobogását, ami minden egyes ütéssel egyre jobban fájt. Megpróbáltam észrevétlenül kapkodni levegő után, és nem totál idiótának tűnni.

Megfordult, az én fejem meg lecsuklott, de még ez sem mentett meg.

- Kristen? – kérdezte a hang. Sóhajtottam, majd felnéztem, mosolyogva, mintha nem halnék bele a hangjába és a pillantásába.

- Nahát! Te itt? – kérdeztem, hangom egy oktávval magasabb volt, és kicsit remegett.

- Nem vagy jó színésznő, mondták már? – levette a szemüvegét, én meg majd’ elolvadtam. Mégis tudtam levegőt venni, és nem összeesni. Figyeltem hogyan veszi ki a kezemből a vodkát és teszi vissza a helyére, és fizeti ki a cigijét. Szerettem volna ellenkezni, én tényleg szerettem volna, de nem hagyta el hang a torkomat. Még akkor sem, mikor megérintette a kezem, így kisebb áramütéseket szenvedve, és kivezetetett a boltból, át a szemközti park felé.

Nem néztem az utat, sem mást, csak őt figyeltem. Úgy mozgott, mintha semmi nem történt volna, csak vezetett, teljes magabiztossággal egészen egy padig. Leültünk, de én továbbra sem tudtam megszólalni, vagy csak pislogni. Nem tudom mi ütött belém. A szememet hirtelen lepte el a könnyfátyol, nem hagyva nekem időt, hogy megakadályozzam. Hátradőlt és a többi embert kezdte figyelni. Aztán rám nézett. Már nem volt ugyan az, mint eddig. Szomorú mosoly játszott tökéletes ajkain, szemei bánatosan néztek rám, és most, hogy jobban megnézhettem, arca nyúzott volt, szemei karikásak. Egészen biztosan nem aludt már egy ideje, pont mint én. Levettem a szemüvegem, ahogyan a kapucnimat is. Megráztam a hajam, közben összeszedtem minden bátorságom.

Felé fordultam, beszívva a levegőt a tüdőmbe.

- Annyira sajnálom Rob, egy hülye kis picsa voltam, nem tudtam megállni. Igazad volt én miattam volt az egész, csak nem tudtam belátni, mert hisztis voltam, és egy elkényeztetett hülye liba!

- Iszonyat hülyén viselkedtem, Kris, kérlek ne haragudj rám! Csak magamra gondoltam, nem vettem figyelembe az érzéseidet, sem a kérésedet, soha többet nem fordul elő!

És mindezt egyszerre, egy szusszal. Kinyitottam a szemem, pont mikor ő. Néztem a gyönyörű szempárba, ami régen mentőöv volt számomra, majd egyszerre nevettük el magunkat. Nem tudom meddig nevethettünk, önfeledten, vidám, végre három nap után először. Mikor abbahagytuk levegőért kellett kapnom, annyira kifáradtam.

- Jobb lenne ha egyszerre csak egyikünk beszélne. – néztem rá mosolyogva.

- Oké, kezd te. – mutatott rám.

- Nem, kezd csak te.

- Kris, azt akarom, hogy te kezd. – újból felnevetett, és követtem én is.

Hihetetlen volt, hogy egyáltalán ez az egész megtörtént. Hogy képes voltam egyáltalán kiakadni rá, vagy csak megharagudni rá. Rá, aki egy önzetlen, csodálatos ember. És én majdnem hagytam kicsúszni a kezem közül.

Újból felnéztem a szemeibe, és közelebb kúsztam hozzá. Óvatosan tettem kezem a mellkasára, a szemébe nézve, hallgatva a szíve dobogását. Lassan, megnyugtatóan kalapált mellkasában. Rámosolyogtam.

- Sajnálom, Rob. Gondolkodnom kellett volna. Teljesen igazad volt. Miattam tetted, amit tettél. Én kértelek rá, bocsáss meg nekem, kérlek. Sajnálom!

Egy pillanatra lesütöttem a szemem, majd ráemeltem zavart pillantásom. Közelebb volt hozzám, mint eddig bármikor, ha emberek vettek minket körbe. Mosolygott, azon az édes Robos mosolyával, amivel bárkit elkábított. Éreztem, hogy ellágyulok, ha tudtam volna, biztosan elolvadok.

- Sajnálom! – leheltem halkan, még egyszer.

- Semmi baj, nem haragszom rád! Én is hülye voltam. Felejtsük el! – egy pillanatra megemelkedett a keze, majd oldala mellé ejtette. Rámosolyogtam, jelezve, hogy láttam mire készült. Visszamosolygott, majd felemelte kezét, és megsimogatta az arcom. Gáz vagy nem gáz, behunytam a szemem, és megfogtam simogató kezét. Összekulcsoltam ujjainkat, és felsóhajtottam.

Meleg leheletét hirtelen az arcomnál éreztem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy kinyitom a szemem, de végül csukva hagytam. Ajkai óvatosan érintették az enyémet, majd el is tűntek. Nem értettem. Aztán mielőtt kérdezhettem volna, kezei a derekamra csúsztak, szorosan tartva engem, majd megcsókolt. Egy egészen hosszú másodpercig lefagytam, tudtam, hogy mindenki bámul minket, végül úgy döntöttem nem számít. Rob velem volt, és csak ez volt a lényeg. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és hagytam, hogy úgy csókoljon ahogy akar. Édes nyelve bekúszott a számba, és vad, őrjítő táncba hívta az enyémet. Hallottam, hogy belenyög a csókba, mikor ujjaim lesiklottak a nyaka mentén a mellkasára, így elmosolyodtam.

Mindketten vigyorogtunk, arcunk kipirult volt, és kapkodtuk a levegőt mikor szétváltunk. Boldog voltam. Visszakaptam és csak ez számított. Még az sem érdekelt, hogy valószínűleg a munkánkból is kirúgnak minket, ha kiderül, hogy együtt vagyunk. De azzal ráérek akkor foglalkozni.

- Szóval vodka? – húzta fel egyik szemöldökét. Éreztem, hogy egész arcom lángba borul. Ésszerű magyarázat után kutattam, de nem találtam semmit, azon kívül, hogy totál részegre akartam magam inni, mint minden este.

- Szóval vodka. – ennyiben hagytam a dolgot.

Felállt, ujjainkat továbbra is összekulcsolva hagyta, úgy sétáltunk a parkban, jó pár ember tekintetét magunkra vonva. Többen ujjal mutogattak ránk, még fényképeket is készítettek, de egyikünket sem érdekelte. Még soha nem éreztem magam ennyire a föld felett.

Egész nap egymással voltunk elfoglalva. Egy pillanatra sem voltam hajlandó elengedni a kezét, vagy ő az enyémeket. Így, egymáson csüngve közlekedtünk a városban boltról boltra, fényképekről fényképekre. De szívesen pózoltunk, mert itt voltunk egymásnak. Már nem választott el egymástól semmi. Minden fényképen fülig érhetett a szám, és egészen biztos voltam benne, hogy a szemem minden egyes fényképen csak egyre jobban csillogott.

És abban is biztos voltam, hogy a napnak ebben a percében csillogott a legjobban a szemem. Fejemet a vállán nyugtattam, miközben ő egyik ujjával a tenyeremet cirógatta. Egy kisebb domb tetején ültünk, a naplementében gyönyörködve. Mindig is túl romantikusnak és csöpögősnek tartottam a filmeknek azt a részét, mikor a naplementét nézik a párok. De most, ebben a pillanatban végtelenül gyönyörű és romantikus volt. Rob és én, kéz a kézben, bámulva a lemenő napot.

- Kris? – kérdezte halkan. Eddig cirógató ujjai most a hajamba siklottak, onnan az arcomra. Felé fordultam és a szemébe néztem. Istenem azok a szemek!

- Hm?

Várt, várta a megfelelő pillanatot. Éreztem, hogy a nap cirógatja az arcom, és fényárba zúdítja az egészet. Rob szemeiben valami felcsillant, talán a vágy, vagy az ámulat. Láttam, hogy ajkai picit elnyílnak. A szívem hatalmasat dobbant, és úgy éreztem most képes lennék ledönteni.

- Gyönyörű vagy! – megcsókolta a homlokom, így nem láthatta az arcom, hogy csalódott vagyok. Reméltem, hogy valami mást mond, de az nyilván túl gyors lett volna. Elhúzódott tőlem, újra a szemembe nézve. – Szeretlek!

Nem tudtam megszólalni. A szívem kétszeres ütemre váltott, mégis egyenletesen dobogott odabent, csak Robertért. Behunytam a szemem, hogy utána újra felnyithassam és a szemébe nézhessek úgy, mint ő az enyémbe. Nem ismertem magamra, egy egészen másik Kristennek éreztem magam. Valami sokkal jobbnak, tisztábbnak, és más embernek.

- Én is szeretlek, Rob! – ajkai mézédesen érintették az enyémeket.

Ez a pillanat örökre az emlékezetembe vésődött.

*****

Egymás ajkait tépve robbantunk be az ajtón, nem törődve vele, hogy feldöntöttük kedvenc dohányzóasztalom. Kezeim hol a mellkasát, hol a hátát, hol a tökéletes fenekét simogatták, míg ő a végtelenségig kínzott lassú, édes simogatásaival. Magam alatt éreztem az ágyam, és nem tudott érdekelni hogyan kerültem oda. Éreztem, hogy a fejem a párnák közé zuhan, de továbbra sem engedtük el egymást. Egyszerűen képtelen lettem volna elengedni, még több kellett belőle. Levegő után kapkodva váltunk el, de hamar megtalálta a nyakam és kínzó módon fedezte fel azt. Ügyes ujjai egy pillanat alatt letépték rólam a felsőm. Kinyitottam a szemem.

Rob engem nézett, szemei vadul csillogtak a vágy összes jelével. Nem ért hozzám, csak bámulta a melleim, én meg kapva kaptam az alkalmon, hogy nem figyel eléggé. Kezeimet a nyaka köré kulcsoltam és magamhoz vontam, jobban mondva préseltem. Nyelvemmel körbejártam az ajkait, hallgattam, hogyan szedi egyre gyorsabban a levegőt. Mielőtt megcsókolhattam volna melleimre vetette magát és csak még jobban feltüzelte, mikor neve egymás után többször is kéjes sikolyok kíséretében hagyta el a számat. Már levegőt is alig kaptunk, azt hittem el fogok ájulni, vagy legalábbis meggyulladok. Finom lehelete cirógatta a hasam, amitől libabőrös lettem, és egyre jobban rázkódtam kezei között. Ujjai lejjebb csúsztak, lehúzva rólam a nadrágom. Csak ekkor eszméltem fel, hogy rajta még minden rajta van, így egy gyors és határozott mozdulattal döntöttem a hátára.

Óvatosan harapdáltam a nyakát, vállát, amivel egyre hangosabb és igen férfias nyögéseket csaltam elő belőle. Lefejtettem róla a pólóját, és most rajtam volt a gyönyörködés sora. Izmos felsőteste vonzotta a szemem, minden egyes pislogással képeket készítettem magamnak, hogy soha ne felejthessem el. Újra nyakához vándoroltam, és haladtam egyre lejjebb. Szerettem volna minden módon örömet okozni neki. Lehúztam róla a nadrágját, mire felnyögött, és felhúzott magához. Ajkaink újra egymásra találtak, testünk egymáshoz tapadt. Hallottam szíve egyeletlen dobogását, éreztem forró mellkasát, ami még jobban feltüzelt. Esélyem sem volt feleszmélni, és újra én voltam alul. Szájával most mellem kényeztette, óvatosan harapdálta őket, mire ajkaimat gyors nyögések hagyták el. Kezdtem úgy érezni, hogy felrobbanok és nem bírom tovább. Egy gyors mozdulattal tépte le rólam falatnyi tangám, és ért hozzám.

Összeszorítottam a szám, nehogy túl hangosan nyögjek fel, de nem tudtam megállítani. Majdnem elájultam, mikor ujjait nyelve váltotta fel. Finoman, becézgetve kényeztetett, és nyújtott egyre több élvezetet. Közeledetem a vég felé, éreztem, hogy nem kell sok, mikor Rob arca belebegett elém. Ráemeltem könyörgő pillantásom.

Észre sem vettem, mikor tűntettem el róla alsónadrágját, de hozzám dörgölőzött, mire egész testem őt követelte, és az érintéseit. A szemembe nézett, ajkait csak egy pillanatra érintette az enyémekhez.

- Szeretlek! – nyögtem halkan.

Óvatosan hatolt belém, mintha féltene. Elvesztettem az agyam, vastag köd ereszkedett rá. Összerezzentem, mikor lassan haladt belém, a végtelenségig kínozva. Felnyögtem, ahogyan Rob is felettem. Egész testemet átjárta a bizsergés. Mindketten megálltunk egy pillanatra, arcomra mosoly ült ki, olyan, amivel csak őt ajándékozom meg. Aztán megmozdult, és ha lehet még jobban elveszítettem a fejem. Hagytam, hogy Rob diktálja az ütemet, kínozza a testem minden porcikáját. Nem akartam gyorsítani. Tökéletes volt nyújtani a pillanatot.

Erősen szorította a csípőmet, egyre hangosabban nyögtünk mindketten. Nem tudtam volna leírni a pillanatot, ahogyan Rob mozgott bennem, a nevemet nyögve. Megragadtam csípőmön nyugvó kezeit és felvezettem a mellemre. Élveztem, hogy kényezteti őket. Egymás szemébe nézve adtuk át magunkat az élvezetnek, hagytam, hogy mindent kiolvasson belőle. Odahajoltam, hogy megcsókoljam, de késő volt. Hirtelen ért el a végső gyönyör és öntötte el hullámokban a testem. Mindkét kezemmel a mellkasán támaszkodtam, karmolva erős felsőtestét. Nem tudtam volna szavakkal leírni amit akkor éreztem. Hallottam, hogy hangosan nyög fel és szorítja magához a testem. Fülembe nyögte a nevem, és tudtam, ő is célba ért. Egész teste megfeszült, majd elernyedt, és mellém dőlt.

Nem tudom meddig feküdtünk egymást ölelve, becézve, simogatva. Egy utolsó végső csókban forrtunk össze, ő kicsusszant belőlem, és magához szorított. Ránk húzta a takarót, és utoljára megpuszilta a nyakam, majd elért az álom.

Soha nem aludtam még ennyire békésen, bár nem is lehetett volna másképp. Hisz itt feküdten szerelmem karjaiban, egy csodálatos, felejthetetlen nap után. Egyenletesen szuszogott a nyakamba, szorosan ölelte magához a testem, egy pillanatra nem engedve el.

- Szeretlek, Rob! – suttogtam alvó testének. Reméltem, hogy meghallja.

Életjel...

Sziasztok!


Nos nem is tudom hol kéne kezdenem. Sokan kérdeztétek, hogy hol vagyok, mi van velem...?Igazából el voltam foglalva, nem volt időm írni, se pihenni, nemhogy a gép elé kerülni. Pedig higgyétek el én szívesen leültem volna és írtam volna egy két mondatot, vagy valamit, de nem ment. Meg hát nyár van, a pihenés ideje.

De az igazi ok valami más. Ha volt időm leülni, és megnyitni a mappát, csak ültem és néztem a képernyőt. Annyiszor megnyitottam a F.M. mappáját, és a 14. fejezetet, hogy azt összeszámolni se lehetne. És tudjátok mit láttam? A fejezet számát és címét, meg azt az idegesítő fekete vonalat, ami minden másodpercben villant egyet. Borzasztó!!! És bármikor, mikor leütöttem egy betűt, vagy csak beírtam, hogy Rob, vagy bármi, ami ehhez kapcsolódik, követte is a törlés gomb. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy régen olyan nagy hévvel írtam, szerettem írni, vagy legalábbis ezt a történetet írni.

Felteszek nektek egy kérdést, és ha van bennetek egy kis sajnálat irántam, akkor remélem megírjátok a választ. MI ÉRTELME ÍRNOM? Nap mint nap feltettem ezt a kérdést, bármikor, amikor hozzáláttam. Mert én mindig időben hoztam nektek a fejezetet, vagy ha nem is, akkor próbálkoztam. Arról persze nem tehetek, hogy bentlakásos suliba járok, internet nincs, se gépem. De én mindig siettem nektek írni. Igen, nektek. Az elején még azért írtam, mert annyi jó történetet láttam Tőletek. Ti adtatok nekem erőt, hogy én is belekezdjek. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy sokkal inkább írok nektek, mint magamnak. És mit kaptam cserébe??? Jóformán semmit... Nem értem miért nem kaptam komit, vagy csak annyit... ja, fasza, egész jó lett. Hm... gondolom szar az egész, vagy nem éri meg, hogy öt kattintással jelezd a komidban, ja, tuti.

Ettől függetlenül nem hagyom abba a történetet, mert szeretném befejezni úgy, ahogy a fejemben van. Csak szerettem volna tudatni, hogy most van fontosabb dolgom is, és akkor írok, amikor lesz időm, és kedvem.

Egyébként nem Rátok haragszom, hanem magamra, amiért nem értem el azt a szintet, ami nálatok a jó.

Ígérem igyekezni fogok, és sietni a fejezettel.

Köszönöm, hogy elolvastad, és legalább ennél a kis valaminél megszánsz és leírod a véleményed. Az sem zavar, ha a porig alázol, vagy káromkodsz, csak ÍRD LE A VÉLEMÉNYED, BÁRMI IS AZ!!!

Milli