4.fejezet

 Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy olyan béna voltam, de remélem ezzel kárpótollak titeket. Ha meg nem, a következő fejezet biztosan megteszi az elmaradt hatást. Ha nem utáltatok meg, akkor remélem számíthatok a komijaitokra! :) Mindenkinek jó olvasást kívánok! Puszi: Milli

****

4.fejezet – Egy jó kis nap

Kábán álltam a nyitott ajtóban, közben megpróbáltam nem állva elaludni. Először fel sem fogtam kit is látok pontosan, csak néztem, bambán. Tiszta hülyének nézhetett, de ebben a pillanatban nem igazán tudott érdekelni. Megtámaszkodtam az ajtóban, közben szabad kezemmel a hajamba túrtam.

- Tudod mennyi az idő? – kérdeztem cseppet sem barátságosan. Az utolsó személy akit látni akartam, erre beállít.

- Igen tudom, de… Szóval… - megismételte azt a mozdulatot, amit én az előbb. Vajon én is ilyen szexisen nézek ki? Uh, Stew, de barom vagy!

- Szóval? – sürgettem. Megdörzsöltem a szemem, így is picit magamhoz tértem.

- Bemehetek?

Úgy nézhettem rá, mintha megkérte volna a kezem, vagy legalábbis valami ekkora nagy baromságot kérdezett volna. Nem igazán értettem hajnali kettőkor mit is akar pontosan. Biztos részeg! Végül győzött a fáradságom, és beengedtem. Nekipréselődtem az ajtónak, de még így is súrolta a keze a testem, mire kirázott a hideg. Cseppet sem normális reakció, de a francba is, fáradt vagyok!

Leült a kanapéra, és követtem én is. Egész testével felém fordult, és csak most vettem észre, hogy ő is pizsamában van. Vagy valami hasonlóban. Egy szürke trikó volt rajta, ami ráfeszült a mellkasára, és egy fekete mackónadrág. Még így is jobban fel volt öltözve, mint én. Egy mélyen dekoltált bordó trikó volt rajtam, és egy fehér tanga. Nem igazán tudott érdekelni, főleg nem az ő véleménye, így nem izgattam magam feleslegesen.

- Figyelj Rob, igazából semmi bajom veled, azon kívül, hogy egy tapló bunkónak tartalak, de most komolyan… Mi a francot akarsz? – kérdeztem, közben fejem néha előre csuklott. Megtámasztottam újból lecsuklani készül fejemet, és kényelmesen befészkeltem magam a kanapé bal sarkába.

Felnevetett. Ha nem is utáltam volna, irtó szexinek találtam volna ezt a mozdulatát. Csillogó szemekkel nézett végig rajtam, és ha nem lettem volna ennyire fáradt, meg mertem volna esküdni, hogy vágyat láttam a szemében.

- Beszélgetni szeretnék. – hangja rekedtes volt, de barátságos. Két hét után először.

Felnyögtem. Komolyan ilyenkor akar velem beszélni? Nem juthatott volna hamarabb eszébe? Végignéztem rajta.

Elég elszántnak tűnt ahhoz, hogy higgyek neki. Láttam a szemében az akarást, a testtartása is ezt támasztotta alá. Kényelmesen hátradőlt, egyik kezét a háttámlára rakta, másik az ölében pihent. Mintha barátok lennénk, úgy viselkedett. Haja, mint általában, kusza volt, de most valahogy más volt. Jobban nézett ki.

Megráztam a fejem.

- Kristen? – kérdezte aggódva. Félreértette, nyilván. Ő nem tudhatta, hogy azért rázom meg a fejem, hogy kiverjem belőle ezt a baromságot.

- Oké, beszélgessünk. – suttogtam halkan. Mi a fenének suttogok? Úgy gondoltam mindegy, ha most beszélgetünk. Én valószínűleg úgyis elfelejtem, ismerem magam ennyire. Ő meg… Ah, kit érdekel?

Beállt a csend. Az a tipikus mi a francot mondjak csend. Ha beszélgetni akar, miért nem mondd semmit? Még percekig maradhattunk ilyen csendben, de valahogy nem zavart már annyira. Ha mondani akar valamit, majd belekezd. Viszont az én szemeim már nem bírták annyira. Néha le-lecsukódott, és úgy éreztem, nem tudom többet felnyitni. Újból megráztam a fejem, majd kihúztam magam, és megköszörültem a torkom.

Felnézett rám, egyenes a szemembe, mire a bátorságom felmondta a szolgálatot.

- Tudod, elég nehéz így nekem. – vallotta be. Nem szakította meg a szemkontaktust, csak ujjaival kezdett el zongorázni a karfán.

- Értem. – ennyi telt tőlem.

- Nem tudom mennyit tudsz erről, de mi barátok voltunk, mielőtt te… - nem fejezte be a mondatot, tökéletesen tudtam mire akar kilyukadni.

Felébredtem. Szemeim élesen felpattantak, és éberebb lettem, mint mielőtt elaludtam. Kihúztam a hátam, és megkeményítettem az arcom. Utáltam ezt a témát. Tudtam mit vesztettem el, de nem vele akartam megbeszélni.

- Ha a betegségemről akarsz beszélni, keress más beszélgetőtársat. – hideg volt a hangom, még magamnak is. Nem érdemli meg, hogy vele legyek ilyen. De ha két hétig képes volt kerülni, és leszarni, nem fog neki megártani.

- Nem, én igazából… - úgy tűnt keresi a szavakat.

- Igazából? – kérdeztem vissza idegesen.

- Szeretnék veled újból megismerkedni. – komolyan nézett a szemembe. Túl komolyan. Arcán egyetlen izom sem moccant, úgy nézett ki, mintha halálos ítéletet közölt volna velem.

Prüszkölni kezdtem. Elkerekedett a szeme, én meg elnevettem magam. Kezemmel rácsaptam a lábamra, másikkal befogtam a szám, hogy ne legyen annyira gáz. De a nevetésem csak nem hagyott alább.

- Bocsi, de… Mi van? – tovább nevettem, közben láttam, hogy ő is elmosolyodik.

- Barátkozni akarok veled. Újból megismerni. Vagy ez így elég gáz? – kérdezte már ő is vigyorogva. Bólogatni kezdtem, közben tovább nevettem. Aztán ő is nevetni kezdett.

Hogy őszinte legyek, jól esett, hogy ilyen nyílt volt velem. Jól esett, hogy bejött, és csak ezért felkelt hajnali kettőkor. A szokásos undorom Robert Pattinsontól kezdett elmúlni, helyét átvette a nagy semmi. Én is szerettem volna megismerni, persze a film kedvéért. Mégsem állhatok oda úgy, hogy semmit nem tudok róla. Ránéztem, persze úgy, hogy ne vegye észre. Még mindig nevetett, már nem olyan hangosan, de legalább mosolygott. Azt hittem ő nem tud. Mindig olyan búskomor tekintete volt. Egy pont! Zsebébe nyúlt, és elővette az Ipod-ját. A fülhallgató egyik fülét a fülembe dugta, és bekapcsolta.

- Á! – kiáltottam fel, ezzel együtt felugrottam, és vigyorogva ránéztem. - Honnan tudtad? Az egyik kedvenc együttesem

Úgy viselkedhettem, mint egy ötéves, aki megkapta a hőn áhított ajándékát. Ritmusra kezdtem el rázni a fejem, közben vigyorom nem fagyott le. Behunytam a szemem, és csak élveztem a zenét. Nem hittem volna, hogy ő is hallgat ilyen zenét. Még élveztem egy darabig a zenét, majd mikor vége lett, boci szemekkel néztem fel rá.

- Kérlek, tedd vissza! – láttam, hogy elmosolyodik, majd ujjaival ügyködött valamit, és újból hallottam a számot. Még szélesebb lett a vigyorom, és újból becsuktam a szemem.

Pár másodperc múlva éreztem meg a karomon a meleg ujjakat. Felpattantak a szemeim, és egyenesen az övébe botlottam. Láttam huncut mosolyát, és úgy éreztem legurulok a kanapéról. Még szerencse, hogy szorult belém ennyi tartás, így nem tettem. Óvatosan felhúzott a kanapéról, és magához húzott. Egészen közel kerültem hozzá, szinte éreztem atlétája alól áramló meleg testét.

Nagyot nyeltem, mire biztatóan rám mosolygott. Talán most először álltunk ilyen közel egymáshoz, mióta „megismertem”. Nem tudom meddig állhattunk így, nekem mindesetre megállt az idő. Újból pofon neked, Kris. Akkora marha vagyok!

Aztán mozgatni kezdte a csípőjét, és ha lehet, még jobban elkerekedtek a szemeim, az állam meg egyenesen leesett. Nem engedte el a kezem, másik kezével viszont megfogta a csípőmet, óvatosan, szinte alig ért hozzám, és ringatni kezdte azt. Éreztem, hogy bőröm felforrósodik ott, ahol hozzám ért, és az arcom is vörösödni kezd. Végül felnéztem rá, nem érdekelt milyen vörös a képem. Mosolygott, de valahogy máshogy. Barátságosan, nem olyan szívtipró módon. Bár ez is nagyon szexi volt, nem tagadom, de… Oké!

A zene gyorsabb tempóra váltott, mire ő is gyorsabban kezdett mozogni. Úgy gondoltam, belemehetek a játékba. Én is táncolni kezdtem. Nem azon a vad, riszálós módon, sokkal inkább, mint egy kislány. Elengedett mindenhol, mire a szám alig láthatóan lekonyult. Az egyetlen kapocs, ami összetartott minket a fülhallgató volt. Úgy kezdett el táncolni, mint valami idióta, mindenesetre nagyon vicces volt. Ujjaival „peace” jelet formált, és szeme előtt húzogatni kezdte őket, miközben csípőjét jobbra-balra riszálta.

Elnevettem magam, mire ő is felkuncogott. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek. De sajnos ennek is vége lett. A szám elhallgatott, mire mindketten megálltunk. Gyorsan szedtük a levegőt, és szélesen vigyorogtunk.

- Őrült vagy. – kuncogtam tovább. Játékosan vállba ütöttem, de a kezem nem így fogta fel, belesajdult a fájdalom. Felszisszentem, mire ő felnevetett.

- Anyukád nem tanított meg rá, hogy ne verekedj? – kérdezte nevetve, majd mindkét kezével megragadta a vállam, és a kanapéra lökött. Leült mellém, mire én hirtelen ötlettől vezérelve vállára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy egy pillanatra megmerevedik, majd behunytam a szemem.

- Aludnunk is kéne, alig pár óra múlva forgatunk. – hatalmasat ásítottam, és kényelmesen felhúztam a lábam.

Már nem hallottam mit mondott, csak annyit éreztem, hogy zuhanok, majd jöttek az álmaim.

***

Arra ébredtem, hogy a szemembe süt valami fényes, és meleg. Szitkozódva keltem fel, és húztam be a függönyt. Visszahuppantam a kanapéra, és ránéztem az órára.

Amilyen gyorsan felkeltem, olyan gyorsan pattantam fel most is. Berontottam a szobámba, kerestem valami viselhetőt, és már futottam is az ajtó felé. Még a fogmosással sem vesződtem, valahogy nem tudott érdekelni. Nem késhetek el az első nap! Végigfutottam a folyosón, de az utolsó ajtónál megtorpantam. Azt hittem nem fogok emlékezni, de nem így volt. Az éjszaka minden egyes képe előttem volt.

Sóhajtottam egyet, majd dörömbölni kezdtem az ajtón.

- Robert! – kiabáltam hozzá, mint valami idióta.

Az ajtó, csak pillanatokkal később nyílt ki, és egy álmos, kócos, morgolódós Robbal találtam magam szembe. Elmosolyodtam, de csak futólag. Nagyon aranyosan nézett ki, még így is. Megdörzsölte a szemét, mint én hajnalban, és ásított egyet.

- Ha nem akarod, hogy David levágja a fejünket, azt ajánlom siess. – mondtam neki köszönés helyett. Leeshetett neki, mert csak annyit hallottam, hogy káromkodik, majd megfordul, és futva kezd keresgélni valamit. – Ne moss fogat, én sem mostam. Így nem olyan feltűnő.

Hallottam, hogy felnevet. Alig két perc múlva már készen állt, igaz kicsit sem partiképesen de nem érdekelt minket. Nem tudom melyikünk nézhetett ki gázabbul. Ő, akin egy félig kigombolt ing volt, vagy én, aki úgy felöltözött, mint valami csöves?

Futva hagytuk el a hotelt. Nem érdekeltek a figyelő szempárok, bevágódtunk az első taxiba, és bediktáltuk a címet. Útközben kínos csönd állt be. Nem igazán értettem miért. Én úgy voltam vele, hogy a ma hajnali kis játszadozás egy lépés volt az újrakezdés felé.

Na ez tök olyan volt, Stew, mintha valami hülye nyáladzós filmet láttál volna! Szép!

Odaérve csak egy kocsit találtunk, és mellette egy alacsony kissrácot, aki olyan megszeppent fejet vágott, mintha rajtakaptuk volna valamin.

- A rendező úr azt üzeni, hogy üljenek be a kocsiba, és siessenek a helyszínre. Már nagyon ideges. – hadarta el a szövegét.

Robbal egymásra néztünk, majd se szó, se beszéd, beültünk a kocsiba, ami azonnal kilőtt.

- Hallottad mit mondott? Rendező úr! – nevetett fel jókedvűen, én eközben az ablakból visszatükröződő mozgásait figyeltem. Most vigyorogva fordultam fel, és a vállára csaptam.

- De csak azért, mert tizenkét éves, és nem hívhatja Dave-nek, mint mi. – mosolyogtam rá. Erre szemeiben megjelent valami fura csillogás, arcán mosoly játszott.

- Ugye tudod, hogy csak pár évvel vagy nála idősebb? – kérdezte tőlem, mire arcomra fagyott a mosoly.

- Ezzel mit akarsz mondani, Rob? – kérdeztem vissza.

- Hogy egy pöttöm manó vagy! – nevetett fel újból, és egész úton ezen nevetett.

Én csak mosolyogva bámultam ki az ablakon, közben megpróbáltam nem arra gondolni, milyen aranyos. Örültem, hogy új oldaláról ismerhettem meg, és levetkőzte azt a tapló énjét, akit két héten keresztül láthattam. Kifejezetten tetszett ez az oldala.

Amint odaértünk, Dave kiabáló fejével találtuk szemben magunkat. Eddig nem nagyon kiabált, de a fél órás késésünk, megengedhetetlen volt. Persze én nem így voltam vele, de kit érdekelt?

A következő két órám rém unalmas volt, ennél unalmasabb nem is lehetett volna. Az egyetlen jó dolog a cigi volt, ami megmentett ettől az egésztől. Hagytam, hogy valami béna cuccot adjanak rám, és kisminkeljenek. Sosem szerettem ezt a részét a színészkedésnek. De valahogy kibírtam. Végig sms-eztem az egészet Ash-el, aki csak a mai buliról volt hajlandó beszélni.

Fél órával később kiléptem a lakókocsiból, és odasétáltam a nagy tömeghez. Vagy húszan dolgoztam a füvön, hogy mindenütt virágok legyenek. Az utolsó jelenetet vesszük fel a filmben, mikor Edward és Bella az esküvőről beszélgetnek. Dave már a székében ült és a kamerásoknak magyarázott, Rob meg ott állt középen és éppen felém nézett. Mosoly terült szét arcán, mikor meglátott, én meg valamiért lesütöttem a szemem. Mikor lettem én ilyen beszari?

Felé lépkedtem, közben hallgattam mit mondanak a fülembe az asszisztensek. Beálltam a helyemre, Rob elé, és felnéztem rá. Elnézett felettem, valahová messzire nézett, arca gondolkodó volt. Egy újabb oldal, gondoltam magamban. Nem akartam megzavarni, így hagytam, had gondolkodjon, közben én őt néztem. Valahogyan olyan más volt, mióta megismertem. Sokkal jobban tetszett ez az oldala, és ha lehet így mondani, tetszett is. Sőt… Oké, állj! Nem tetszhet nekem! Nem tudom miért, de nem, és kész!

- Rob, Kris! – hallottuk Dave hangját. Egyből felé néztünk, és vártunk. Eddigre az összes munkás eltűnt, csak mi voltunk a hatalmas réten, két oldalon a kamerák, velünk szemben Dave, és mellette is egy kamera. – Megvan a szöveg?

Magamban átvettem a szöveget, és láttam, hogy Rob is így tesz.

Izgultam.

Nagyon izgultam. Nem tudtam, hogy fogom eljátszani vele a szerelmest. Szerettem volna, ha jól meg a forgatás, de amint eszembe jutott ez a dolog, görcsbe rándult a gyomrom. Lehet az, hogy parázzak? Persze, hogy lehet, hiszen ma forgatok vele először! Vagyis nem, de nekem igen.

Áh, basszus!

- Kris, legyél nagyon szerelmes, minden pillantásodból süssön! Azt akarom, hogy lássam a kamerán keresztül is. – megint eluralkodott rajtam a pánik, de azért bólintottam. Odafordultam Rob felé, ami cseppet sem segített. A nap pont rá sütött, így arca valami furcsa fényben csillogott, és kiemelte gyönyörű szemeit. Szép! Nem gyönyörű! – És… felvétel!

Rob arca megváltozott, teljesen, és ha nem tudtam volna, hogy forgatok, biztosan elbambultam volna. Aztán szája mosolyra húzódott, de ez valami másik mosoly volt. Nem tetszett, állapítottam meg.

- Azt mondod… ez az egész nem rólam szól? – kérdezte tőlem, vagyis Bellától. Magamra parancsoltam és felvettem a szerepem. Már tudtam mit kell tennem. A gyomromban a görcs erősödött.

Átöleltem Robot, vagyis Edwardot, mire a testemben ezer szikra kezdett el pattogni, és hirtelen elléptem tőle, és riadtan pillantottam fel rá.

- Állj! – hallottam Dave hangját. Basszus! – Oké, semmi baj. Semmi baj, Kris, ez az első nap. Nyugi.

- Kurva élet! – káromkodtam el magam, mire Rob felnevetett. Felnéztem rá, mérgesen. Utáltam őt ezért. – Vicces mi?

- Ami azt illeti igen. Na gyere ide. – nem fogtam fel mit is tesz, magához húzott és átölelt. Mint ahogyan nekem kellett volna. Először megfeszültem, majd minden izmomat ellazítottam, és fejem a mellkasára csuklott. Hihetetlen biztonságban éreztem magam. A gyomromban a görcs lassan oldódni kezdett. – Látod? Nem is olyan vészes!

Eltolt magától, és biztatóan rám mosolygott. Egészen más Rob volt, állapítottam meg újra. Tetszett! Belülről… a tulajdonsági! Fejbe vágtam magam, gondolatban.

- Készen vagytok? És… felvétel!

Élvezettel néztem, hogy Rob arca újból Edward lesz. Szinte fel tudtam volna nevetni, mennyire más lett.

- Azt mondod… ez az egész nem rólam szól? – újból megkérdezte tőlem, és most már tisztában voltam vele, mit is kell tennem.

Közelebb léptem hozzá, és átöleltem. Megpróbáltam nagyon óvatos lenni, és nem ellökni magamtól. A karjaiba simultam, egészen közel hozzá, és akaratlanul szippantottam be az illatát. Ne veszítsd el a fejed Kris! Éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, de magamra parancsoltam. Felnéztem rá, ahogyan a szerepem diktálta.

- Majdnem mindent elrontottam. De most jól akarom csinálni. Felelősségteljesen. Minden lehetséges emberi módon össze szeretném köti veled az életem. – elképzeltem mit is jelent ez az emberi kifejezés, és éreztem, hogy újból elvörösödök. Mikor lettem én ilyen…? Ilyen… gáz?

- És… ennyi! – kiabálta David, és hallottam, hogy elégedett.

Amilyen gyorsan csak tudtam, elléptem Rob mellől, és olyan nagyot, hogy még véletlenül se legyek közel hozzá. Zavartan pillantottan fel rá, és láttam rajta, hogy ő is zavarban van. Elfordult, és a hajába túrt.

- Meglepetés! – visította ekkor valaki, és ugrottam egyet álló helyemben. Kerestem a veszélyforrást, de csak idegesítő barátnőmbe botlottam. Ott voltak mögötte a többiek, és hirtelen került mosoly az arcomra.

- Sziasztok, hát ti? – kérdeztem vigyorogva, és sorban mindenkit megöleltem. Láttam a szemem sarkából, hogy Rob is üdvözli őket, majd mikor sorban megöleltem mindenkit, Nikki és Rob közé kerültem.

- Gondoltuk feldobjuk ezt az unalmas napot valamivel. – vigyorgott rám Nik, közben mindenki mással összenézett.

- Látom, Hugica jól megy minden. – röhögött Kellan, mire Rob valamiért oldalba vágta. Meg sem rezzent, de azért furcsálltam a helyzetet. – Úgy értem, jó helyre dobtad a hálót.

Újból oldalba vágta Rob, mire megvakarta a fejét, és legyintett.

- Oké, inkább szórakozzunk. – hallottam Ashley vidám hangját. Szerettem mikor vidám volt, valamiért nekem is jobb kedvem lett.

- Dave ki fog minket nyírni. – adott hangot kétségeinek Robert. Én is így gondoltam, de tudtam, hogy kedvenc barátnőmmel veszekedni régen rossz ötlet.

- Robert Pattinson, velünk jössz, és élvezni fogod! – lépett elé Ash, mire én köhögéssel álcáztam a nevetésem.

Bólogatva követte őt a férfi, és én is, a többiek mögöttünk jöttek. Leültettek minket a fűbe, ők meg egy nagy táskából valami ruhaféléket kezdtek el kivenni. Eddig észre sem vettem, hogy lett volna náluk táska.

Két perccel később, Jackson és Kellan elénk álltak. Kell fején valami hülye kendő volt, Jack szájában meg egy vámpíros fogsor. Alapból a látványon felröhögtem, ahogyan a mellettem ülő Rob is. Közben persze a munkások is csatlakoztak, így egész nagy nézőtér gyűlt össze.

- És most, vámpírrajongók és nem rajongók, következzen a legújabb Twilight rész. – lépett elénk Ash, kezében egy játékmikrofonnal.

Jack Kellan mögé állt, és felvett egy nagyon romantikus arcot. Kellan összekulcsolta ujjait, és azokat tördelte, arca rémültté változott. Eléggé vicces látvány volt a páros, mi tagadás.

- Tudom, mi vagy. – mondta hirtelen Kellan, irtó lányos hangon. Többen is felkuncogtak, mire én is prüszkölni kezdtem.

- Mondd ki! – Jack hangja, mint egy mély mackóé.

- A bőröd selymes, a hajad kócos, menő cuccokban jársz. – Láttam Bellát alakító Kellanan, hogy most remegni kezd. Rob mellettem felnevetett, válla hozzám ért, mire kirázott a hideg. – Te nem lehetsz más, csak… Robert Pattinson.

Felnevettem, és előredőltem a röhögéstől. Rob mellettem felháborodva morogni kezdett, de mikor ránéztem, arca ellágyult, és ő is elnevette magát. Nikki előrébb lépett a háttérből, és ránk szólt.

- Kussoljatok már! – nem hallgattunk el, de már nem nevettünk olyan hangosan.

- Igen! – szólalt meg ekkor Jack. – Illetve nem! Vámpír vagyok, de kretén emberke!

Újból röhögő görcsöt kaptam, de azért megpróbáltam nem olyan hangos lenni. Ekkor Nikki rohant elő, kezét a levegőben lóbálta.

- Egy vérfarkas! Egy vérfarkas! – visította. Láttam, hogy Ash keze, lendül a magasba, majd Kellan lába előtt egy plüss kutya hevert.

Kellan felvisított, ahogyan Nik és Jack is, mire még jobban szakadni kezdtem a röhögéstől. Mekkora barmok, te jó ég!

Kb. még fél óráig szórakoztattak minket a többiek, majd menniük kellett, nekünk meg tovább kellett dolgozunk. Szerencsére a forgatás jó hangulatban telt emiatt, és az én félelmeim is eltűntek. Robbal nagyon jó volt forgatni, és egész jóban lettünk. Leszámítva azt a kis űrt, ami mindig köztünk lesz.

Egészen estig forgattunk, mikor már sötétedni kezdett, Dave elküldött minket. Éppen a lakókocsimból léptem ki, mikor megszólalt a telefonom. Felpattintottam a fedelét, de azon nyomban megbántam.

- Buli! – visította Ashley.

Elborzadtam.