6.fejezet

Egész nap a gép előtt ültem, és nem viccelek, vagy hatszor kezdtem el írni, de valahogy nem jött össze. Nem tudom, hogy milyen lett, kérlek írjatok véleményt. Vicces, hogy a többi feji megvan, csak ezen kellett annyit rágódnom. Jó olvasást! :) Milli

**** 

6.fejezet – Tiszta lappal

-         Rob –

Közvetlenül a fejem mellett megállás nélkül csipogott a telefonom. Magamban jó messzire küldtem a telefon feltalálóját. Nem akartam felébredni. Nem akartam, hogy legszebb álmaim egyike, elússzon a szemem előtt. De sajnos kénytelen voltam felkelni, mielőtt Kris kel fel az én mobilomra.

Erre a gondolatra a szemeim felpattantak, és a fejem egyből az említett felé fordult. Kris mellettem feküdt, nekem háttal, és még aludt. Magamban elmosolyodtam, és kinyomtam a készüléket. Feltoltam magam ülő helyzetbe, és végignéztem az alvó lányon. Természetesen az éjjel a másik takarót is elcsórta, így most mindkettőt magához szorítva aludt. Óvatosan végigsimítottam meztelen vállán, majd kikászálódtam az ágyból.

Egyenlőre még nem tudtam, mit is fogok neki mondani. Csak reméltem, hogy nem érti félre a helyzetet. Bár ki ne értené félre? Az ajtóban még visszanéztem, és újból mosolyt csalt az arcomra. Olyan édesen szuszogott, hogy legszívesebben visszabújtam volna mellé. Oké, ezt most én gondoltam? Elveszi az agyad ez a lány!

Rendeltem reggelit, hogy teljen az idő, közben leültem és csak meredtem magam elé. Nem tudtam mit mondjak majd neki. Vagyis tudtam, de szerettem volna máshogy előadni. Például, hogy igenis lefeküdtünk, és hozzám tartozik, de nem akartam megbántani. Nem akartam letámadni a vágyaimmal és álmaimmal. Jobb szerettem volna ha maga jön rá, hogy nekem már régen több, mint egy barát. De sajnos a rólam alkotott véleménye csak három hétre nyúlik vissza.

Sóhajtottam egyet, és felnéztem.

Bárcsak ne tettem volna.

Kristen kótyagos fejjel kapaszkodott az ajtófélfába, és semmi nem fedte a testét. Csak a fekete, csipkés tangája volt rajta, és melltartója amit már tegnap megcsodálhattam.

Felnyögtem.

-         Kris –

Úgy érzetem szétrobban a fejem. Régen voltam ennyire részeg, és valahogy nem hiányzott ez az érzés. Megpróbáltam nem egy hirtelen mozdulattal felülni, de sajnos így is majdnem elhánytam magam. A pokol legaljára kívántam magam, most, hogy visszagondoltam mit is csináltam.

Tökéletesen emlékeztem mindenre. Minden a helyére kattant egy másodperc alatt. És rettenetesen szégyelltem magam. Úgy viselkedtem, mint egy olcsó kurva. Fejbe vágtam magam erre a gondolatra. Éreztem, hogy a fejem lüktetni kezd, és visszadőltem a párnák közé. Felnéztem a plafonra, és összeráncoltam a homlokom. Ez nem az én plafonom volt. Az én plafonomon vagy egy nagy, sárga paca, de ezen semmi. Fehér az egész. Oldalra fordítottam a fejem, és behunytam a szemem. Hogy tud ennyire forogni a világ?

Óvatosan ültem fel, közben megpróbáltam csak egy pontot nézni, nehogy összeessek. Közben nagyon alaposan, már amennyire tőlem tellett, körbenéztem a szobában. Sehogy sem hasonlított az enyémre. Hiányzott a piros bőrönd a sarokból, és a szétszórt ruháim sem voltak a helyén. Pedig emlékszem, Ashley szétdobálta az összes ruhám. Egyvalamin megakadt a szemem, és azt hittem lefordulok az ágyról. Egy ing és egy farmer volt a sarokba dobva, de egyértelműen nem női darab volt. Tény, hogy kicsit túllőttem a célon, de abban biztos voltam, hogy nem bújtam senki ágyába tegnap.

Vagy…?

Álló helyzetbe nyomtam magam. Egy pillanatig egyhelyben maradtam, és vártam, hogy minden a helyére csússzon. Majd mikor ez is megvolt megkapaszkodtam a falban, és elcsoszogtam az ajtóig. Voltam már másnapos, de ennyire talán még soha. Lüktetett a fejem, és hasogatott a fájdalomtól. Ráadásul a gombóc sem segített, ami a gyomromban növekedett. Kinyitottam az ajtót, és nekidöntöttem a vállam az ajtónak. Ha nem ihatok pár percen belül egy nagyon erős kávét, tuti meghalok!

Az elhatározásom, miszerint nem teszek hirtelen mozdulatot, kudarcba fulladt, mikor megláttam az asztalnál ülő személyt. A világ hirtelen vett 180 fokos fordulatot. A talaj vízszintesbe került, ahogyan minden bútor. És én zuhantam.

Paff. Vártam a fájdalmat, ami eljön mikor a földre esek, de semmi. Két erős kezet éreztem magam körül, és valami megnyugtató illatot. Tízig számoltam magamban nagyon lassan. Reméltem, hogy amit az előbb láttam csak valami hülye agyszülemény, de mikor kinyitottam a szemem, ez a gondolatom szertefoszlott.

Bassza meg Kristen!

- Szia! – lehelte az édes hang, közvetlenül az arcom előtt. Magam sem értettem mit morogtam vissza, de eltoltam magamtól, és elbotorkáltam az asztalig, ahol leültem egy székre. A fejemet az asztalnak döntöttem, de legszívesebben annak püföltem volna.

Nem feküdhettem le vele! Nem tehettem ezt! Nem, nem és nem! Kell lennie valami magyarázatnak. Bár egyértelműen a mellett a dolog mellett állnak a tények. Rajtam csak fehérnemű van, rajta meg…

Picit felemeltem a fejem az asztalról, és őt kerestem. A kanapén ült, és a tv-t nézte. Pontosabban kapcsolgatta a csatornákat. Szerencsére nem láthatta, hogy őt nézem, így megnézhettem magamnak. Egy alsónadrág volt rajta, semmi több. Idegesítően jó teste volt. Láttam, hogyan feszülnek meg az izmai a kezén, szinte mindent láttam. És az sem segített, hogy az alsó, amit viselt fekete volt, és undorítóan szexi módon feszült rá.

Felnyögtem, és abban a pillanatban kopogtak az ajtón.

- Rendeltem kávét, meg reggelit. – állt fel és sietett az ajtóhoz.

Tátott szájjal bámultam őt. Hogy viselkedhet ilyen fesztelenül? Semmi jelét nem mutatja, hogy történt volna köztünk valami! Vagy neki ennyit jelentett volna? Egy lyuk lettem volna neki, egy éjszakára? Bár megérdemeltem volna, hogy így viselkedjen velem, mégis sértődötten koppantottam vissza a fejem az asztalra. Ha neki csak ennyi voltam, akkor egészségére!

- Kérsz, Kristen? Gondolom fáj a fejed. – nem láthattam, hogy mögöttem áll, így meglepetésként ért, mikor a hangja közvetlen mellőlem jött. Enyhén felemeltem a fejem. Töltött nekem egy csészébe, majd magának és leült velem szembe.

Kihúztam magam és szembenéztem vele. Pocsékul éreztem magam, így mentőövként csaptam le a kis gyógyszerre. Gyorsan lenyeltem és vártam, hogy hatni kezdjen. Nem mertem felnézni rá. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Nem tudtam, hogy kerültem ide, sem azt, hogy miért nincs rajtam ruha. Vagy rajta. Mindenre emlékeztem, csak erre nem. Hogy lehet, hogy nem emlékszem egy olyan dologra?

- Nem iszol? – kérdezte tőlem végül. Kénytelen voltam ránézni. Nem láttam rajta semmi furcsát. Arcán ott volt az a kedves mosoly, ami általában mindig, viszont a szemében furcsa fény játszott. Szerettem volna megkérdeni, mi az, de nem mertem. Végül betudtam annak, hogy félmeztelen vagyok.

- Vegyek fel valamit? – kérdeztem félősen. Mikor lettem én ilyen beszari? Meg sem vártam a válaszát, csak visszamentem a szobába. Magamra húztam egy inget, amit a földön találtam és visszamentem. Valamiért nem akartam a közelében lenni. Csak a válaszokra voltam kíváncsi. Egybe döntöttem le a kávét, és máris jobban éreztem magam. Már a hányingerem is elmúlt, és a fejem sem lüktetett annyira. Döntöttem. – Rob?

- Hm? – nem úgy tűnt, mint aki figyel rám. Reméltem, hogy valahogy veszi a lapot, hogy mit is akarok kérdezni, de nem úgy tűnt, mint aki érti, mire várok.

- Meg kéne beszélnünk valamit… - kezdtem bele tétován. Babrálni kezdtem a csészével, amit a kezemben tartottam. Nem segített a gondolkodásban, hogy felállt, és egyenesen felém indult. Így tökéletes rálátást nyertem izmos lábaimra, és hasára. – Tegnap este mi…?

- Én is erről akartam veled beszélni, mielőtt félreérted. – nyelt egyet, közben arcán átfutott egy sötét árny, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.

- Ezen nincs mit félreérteni, Rob. – hisztérikusan beletúrtam a hajamba, közben a poharat levágtam a legközelebbi egyenes helyre. Fel-alá kezdtem járkálni, miközben magamban ezer féle különböző helyre küldtem magamat. A bűntudat, amire eddig vártam, csak most jött el. Utáltam magam, amiért a pia így képes hatni rám. Vagy amiért nem vagyok képes megálljt parancsolni. Toporzékoltam, mint egy idióta kisóvodás. – Nincs rajtunk ruha! Itt vagyok, és veled aludtam! Erre nincs épeszű magyarázat! Seggrészeg voltam!

Mielőtt kárt tehettem volna magamban, Rob elkapta a derekam és magához húzott. Megkapaszkodtam izmos vállaiban, ami cseppet sem segített a gondolkodásban. Engedtem magamnak annyit, hogy beszívjam bőrének illatát, majd püfölni kezdtem a mellkasát. Totál másnapos vagyok, látszik!

- Kris! Leállnál egy pillanatra? – kérdezte tőlem nevetve. Nevetve! Felnéztem rá, és abban a pillanatban leálltam. Olyan aranyosan nézett rám, hogy bármit elhittem volna neki. Még ha kést szorítanak a nyakamhoz, akkor is csak rá figyeltem volna. – Tényleg részeg voltál, nem is kicsit, de nem történt semmi.

Emésztgettem, amit mondott. A számat csócsálva néztem fel rá, és kérdeztem meg a leghülyébb kérdést.

- Semmi? – na most voltam olyan, mint egy óvodás. Egy hisztis kis óvodás.

- Semmi. – Megszorította a derekamat fogó kezét, ezzel is bíztatva engem.

Bólintottam, hogy elhiszem neki. Viszont egyvalami zavart, és rá is kérdeztem.

- Akkor miért nincs rajtam… – szerettem volna befejezni a mondatom, de megtette helyettem.

- … ruha?

Újból bólintottam.

- Tegnap este nem voltál beszámítható állapotban, és a kulcsodat nem adták ki. Így kénytelen voltalak felhozni magamhoz. Lehúztam rólad a ruhát, de tényleg nem tettem semmit, és elaludtál. – magyarázta.

Szerettem volna megköszönni neki, de csak néztem. Az eddig vállát markoló kezeim a mellkasára csúsztak. Egyik ujjammal körözni kezdtem a mellkasán, közben megpróbáltam nem arra gondolni, milyen puha a bőre. Ha valaki látta volna ezt a reggeli kis jelenetet, tuti bezárat az elmegyógyba. Nagyokat pislogva néztem a szemébe, és egy pillanatra engedtem magamnak, és a szájára csúszott a tekintetem.

Tisztában voltam azzal, hogy az elejétől fogva húzott felé valami láthatatlan szál. És azzal is tisztában voltam, hogy irtó helyes és kedves. Meg azzal is, hogy ő férfi, én meg nő. Magamnak sem tudtam megmagyarázni mi húz felé, de éreztem, hogy nem bírom már sokáig.

Hirtelen lett ilyen meleg.

És amilyen hirtelen sültem meg, olyan gyorsan vágódott ki az ajtó. Egy pillanatig nem fogtam fel, hogy valaki bámul minket. Lassan fordítottam az ajtó felé az arcomat, ahol Ash állt az ajtóban, kócosan, idegesen. És mikor ezt felfogtam, az ő arca csodálkozóból, vigyorgóba váltott. Mi meg szétrebbentünk.

- Nem akartam zavarni. – kezdett bele a magyarázkodásba Ash, miközben vigyora még szélesebb lett, arca meg azt a hülye mindentudó énjét vette fel.

- Nem zavarsz! – vágtuk rá egyszerre. Mosolyogva néztünk egymásra, és mikor találkozott a szemünk, még jobban mosolyogtam.

- Oké! – jó hosszúra húzta. – Csak azt akartam, hogy… áh! Mindegy!

Mondani akartam még valamit, de mire odafordítottam a fejem, Ashley már bevágta az ajtót. Én meg elröhögtem magam, és követett Rob is. Vigyorogva mentem be a szobába, és szedtem össze a cuccaim. Valamiért jókedvre derített a tudat, hogy most Ash mindenkinek azt fogja mesélni, hogy mi nem volt köztünk. Kisiettem a szobából, és megálltam Rob előtt, aki még mindig ugyan ott állt, ahol hagytam.

-   Találkozunk a forgatáson. – tétován álltam előtte, majd mielőtt meggondoltam volna magam, nagyon lassan közelebb hajoltam hozzá.

-         Rob –

Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne rántsam magamhoz, de valahogy sikerült legyőznöm a kis szörnyet magamban. Kris arca nagyon lassan közelített felém. Azt hiszem, nem vettem levegőt, de ebben nem voltam biztos. Úgy viselkedtem, mint egy tini, akit életében először fognak megcsókolni. Pedig én már csókolóztam Krissel, nem is egyszer, persze csak a kamerák előtt.

Hallottam, hogy nyel egyet, majd behunytam a szemem. Vártam. Végül Kris elért hozzám, és kaptam egy puszit az…

… arcomra. Csalódottan fújtam ki a levegőt, és nyitottam ki a szemem. De addigra már csak Kris hűlt helyét láthattam. Hallottam, hogy csapódik az ajtó.

Felnevettem. Nem tudom mit vártam. Hogy megcsókol? Vagy … komolyan nem tudom mit vártam. Valahol reménykedtem benne, hogy megcsókol, és beismeri, hogy szeret engem, de ezt már akkor elvetettem, mikor csak a gondolata úszkált a fejemben.

Nem vagyok az esete, ennyi.

****

Szorongva vártam, hogy végre megérkezzen. Már teljesen pereputtyban álltam, és csak rá kellett várni. Persze Dave nem volt ideges, ő soha nem volt az. Éppen a kamerásokkal viccelődött, mikor kilépett a lakókocsiból.

Egész délelőtt erre a pillanatra vágytam, hogy újból lássam őt. És ahogy kilépett a napra, annyira gyönyörű volt, hogy azt hittem elvesztem az eszem. Már értettem miért kapott olyan sok fenyegető levelet, házassági ajánlatokat, és még miegyebet. Csodálattal néztem, ahogy lépkedett felém. Gondosan ügyelt, nehogy rálépjen akárcsak egy virágra. Egy nagyon szűk farmer volt rajta, és egy fehér felső, a felett egy lila kockás ing, amit sehol nem gombolt be. Mintha csak egy filmben lett volna, a szél felborzolta a haját, és ő nevetve visszatűrte a füle mögé a kósza tincseket.

Dave is látta, hogy jön, és valami fura büszkeséggel elém ugrott. Mielőtt Kris elért volna minket, David alig láthatóan felém fordult, mosolygott.

- Ha meg szeretnéd szerezni, gyorsabbnak kéne lenned. – mielőtt válaszolhattam volna, Kristen elért minket és egy gyors puszival üdvözölte a rendezőt. Valami belemart a torkomba, de nem szóltam semmit. Érdeklődve fordultam David felé, és ő addigra, felvette rendezői vonásait. – Oké, akkor ma vesszük fel a film legelejét. Szeretném,ha nagyon jók lennétek. Ez a film eleje, ha ez nagyon jól sikerül, akkor a nézők enni fogják a többi részét. Látni akarom, hogy pattog közöttetek a szikra, hogy vonzódtok egymáshoz. A szerelmet akarom látni rajtatok. Rob, te legyél most kevésbé vámpíros, sokkal inkább hős szerelmes, aki küzd a lányért. Kris, te is ugyan ez, de lássam rajtad a gyötrődést az esküvő miatt. Világos?

Összecsapta a tenyerét, mi meg egymásra néztünk. Láttam rajta, hogy koncentrál, ilyenkor mindig ott voltak a homlokán a gondolkodó ráncok. Aranyos volt, nem tagadom.

- Oké, a fűbe, mindketten. – adta ki a parancsot nekünk. Szó nélkül teljesítettük a kérését, és elhelyezkedtünk a fűben.

Hagytuk, hogy elrendezzenek minket, így Kris a lábaim közé került, miközben hátát a bal lábamnak döntötte. Ott volt előtte a forgatókönyv, persze másnak úgy tűnt volna, hogy egy könyv az. Persze nem lesz rá szükségünk, de sosem lehet tudni. Fura volt megint ezt a részt venni. Már egyszer felvettük ezt a jelenetet, igaz, az csak a csók volt. Kétszer is. Persze ő erre nem emlékezhetett, ami zavart is. Talán ha megcsókolna emlékezne.

Felkuncogtam ezen a teórián. Ez nem Csipkerózsika!

- Min nevetsz? – kérdezte kedvesen. Egészen közel volt hozzám, és már csak ketten voltunk, mindenki más a helyén volt. Szemeiben nem láttam semmi különöset, csak arcán játszott gyönyörű mosoly.

- Kellan mondott este egy jó viccet, csak azon. – hazudtam gondolkodás nélkül. Nem éreztem jól magam egy cseppet sem, hogy hazudnom kellett.

- Elmondod? – kérdezett újból.

- Kész vagytok? – kérdezte ekkor Dave, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszakiabáltam, hogy igen. Így nem kellett újból hazudnom. – Mindenki! Csendet! Figyelem! És… felvétel!

Mélyeket lélegeztem, és felvettem az Edward „oldalam”.

- Mivel volt dolgom gyűlölettel. Én azt mondanám, hogy a jég is príma fegyver és épp elég. – miközben Kris beszélt, elhúztam a tincseit az arcából, pont ahogyan kellett, mégsem tudtam rendesen viselkedni. Tudtam, hogy meg kell majd csókolnom a nyakánál. És így is tettem, csak valahogy, másképp. Nem mint Edward, hanem mint… én. És éreztem, hogy Kris is megborzongott. Persze ezt betudtam a szélnek. – Tudod, holnap dolgozatot írok. – rámosolyogtam és elhúztam egy újabb kósza tincset, és most a szájához egészen közel csókoltam meg. – Koncentrálnom kell.

Nem tudom meddig nézhettem a szemébe, mosolyogva, de az arcom közelíteni kezdett az övé felé.

- És… leáll! – kiabálta ekkor Dave. Mintha kitisztították volna az agyam, visszahúztam a fejem, és hátradőltem a fűben.

Nem hittem volna, hogy valaki képes ennyire elvenni az agyam. Még munka közben sem tudtam magamnak parancsolni. Sóhajtoztam, mint egy barom. És az is voltam. Ha nem lennék ennyire… nem is tudom, akkor már az elején mondhattam volna Krisnek, hogy ő az enyém. Csak az enyém.

-   Kris –

Néztem, hogy fekszik a fűben, behunyt szemekkel és csak van. Olyan természetesnek tűnt. Mellé dőltem, de úgy, hogy még véletlenül se hallja meg. Feltámaszkodtam a kezemre, és babrálni kezdtem az egyik virágot.

- Rob? – kérdeztem pár másodperccel később. Ijedten felpattantak a szemei, amjd megtaláltak engem. Rámosolyogtam. – Volt köztünk valami?

Nem reagált, pedig vártam, hogy mondjon valamit. Aztán felült, és követtem. Szerettem volna hallani valamit, de a sors közbeszólt.

- Ez nagyon jó volt srácok, most felvesszük még párszor a fények miatt, meg minden. – Dave hangja átszelte a levegőt. Kelletlenül ugyan, de visszaültem a helyemre.

Ennél unalmasabb délutánt elképzelni sem tudtam volna. Rettentő sok munka volt ezzel a jelenettel, talán az egyik legdurvább rész volt. Sosem sikerült eltalálni a fényt, és Rob arcára is ráragasztották azokat a kis pöttyöket, amitől annyira vicces volt, hogy állandóan röhögnöm kellett. A romantikus részek szerencsére elsőre sikerültek, így nem kellett többször felvenni.

Valamiért zavarba jöttem Rob közelségétől. Szerettem volna ellene tenni, de az, hogy még a kérdésemre sem válaszolt nem segített semmit.

Este, mikor már a mesterséges fénynél sem tudtunk dolgozni, Dave elküldött minket. Már végeztem mindennel, a sminket is lemostam. A lakókocsi előtt álltam, és gyönyörködtem a tájban, mikor társaságot kaptam.

- Nem megyünk? – kérdezte, de ő sem mozdult.

Csak megráztam a fejem, és intettem neki. Reméltem, hogy veszi a lapot, és elmegy, de követett. Odáig sétáltam, ahol a felvételek voltak. Igaz, már nem voltak ott a virágok, de így is rettentő romantikus volt. A világért sem ismertem volna be persze senkinek. Kristen Stewartnak van romantikus oldala is. Leültem a fűbe, és hátradőltem. Az égen ezer pici csillag égett.

- Nagyon szép, nem? – kérdeztem halkan. Nem hittem volna, hogy meghallja, de hallotta. Mellém dőlt és ő is az eget nézte. – Válaszolsz a kérdésemre?

- Nem volt semmi, ha arra gondolsz. A kamerák előtt csókolóztunk egyedül. Meg egyszer mikor nagyon részeg voltál, de akkor Kellannal és Jackel is. – felröhögött, de gyorsan el is hallgatott.

Ezután egyikünk sem szólalt meg. Kellett tudom, hogy átgondoljak mindent. Tudtam, hogy Rob és köztem van valami. Nem véletlenül felejtettem csak őt el. Vonzódtam hozzá, de hát állati helyes és kedves is. Miért ne vonzódhatnék hozzá. Viszont tartottam magam ahhoz, hogy kollégával nem kezdek ki.

Küzdöttem a maró érzés ellen.

Oldalra fordítottam a fejem, így pont egy magasságban volt a fejünk. Rob rám nézett. Ha valahol máshol lettünk volna, más helyzetben, akkor rettentő romantikus lett volna. De így… Csak kényelmetlen volt.

Egyvalamire még kíváncsi voltam.

- Mi vagyok én neked? – kérdeztem, miközben megpróbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne majd a válasza.

- Barát. Nagyon jó barát. – adta meg a választ. Kénytelen voltam elfordulni, hogy ne lássa az arcom.

Csalódott voltam, de mikor ez tudatosult bennem, magamra parancsoltam. Az ég áldjon meg, ez nem egy film! Mi ebben olyan meglepő? Nem kell ebből drámát csinálni! Visszafordultam felé, és rámosolyogtam.

- Most már mehetünk. – felálltam, és felé nyújtottam a kezem.

- Kris… - nem nézett a szemembe, csak maga elé mondta. Vártam, hogy folytassa, de nem mondott semmit. Felnézett a szemembe, és elmosolyodott. Valahogy nem tetszett ez a mosoly. Nem az a Robos mosoly volt. – Semmi.

Ő is felállt, és elindultunk a ránk váró kocsi felé.

Azzal, hogy tisztáztuk ezt a helyzetet, jobban éreztem magam. Most már világos volt minden. Nagyjából. Rob a legjobb barátom volt. És most is az. Már most közelebb éreztem magamhoz, hogy ezeket letisztáztuk.

Végre tiszta lappal tudunk elkezdeni majd egy napot.

5.fejezet

Sziasztok! Nos, itt van az 5.fejezet. Remélem ez is tetszeni fog nektek. Köszönöm szépen a 12 rendszeres olvasót, és a 2000 látogatót! :) Nagyon jól esik, hogy tetszik, vagy érdekel titeket a kreálmányom. Puszi mindenkinek! Jó olvasást!

****

5. fejezet – Felejthetetlen éjszaka

Nem akartam kijönni a szobámból. Legszívesebben bent maradtam volna, és soha nem jöttem volna ki. De az a tény, hogy legjobb barátnőm, aki éppen az ajtó előtt várt, és hangosan dörömbölt rajta, valamint minden féle helyre elküldött, cseppet sem szép szavakban, valamiért arra ösztönzött, hogy menjek.

De annyira nem akartam kilépni innen! Kényelmetlenül éreztem magam ebben a csajos ruhában amit Nik adott rám. Ez nem én voltam! Csak premierre jöhetett szóba ilyen cucc, de hogy egy buliba? Általában maradtam a szakadt farmernál és az annál is szakadtabb felsőnél. Most meg…

Végignéztem magamon a tükörben, és ha lehet még sápadtabb lettem. Egy fekete, testre simuló ruha volt rajtam, természetesen pánt nélküli és rettentően rövid. Ash még egy halál cipőt is rám akart adni, viszont erről legalább hajlandó volt lemondani. Így szeretett cipőm volt rajtam, ami mindenütt szakadt volt, de nem tudott izgatni. Felkötöttem a hajam, és igyekeztem nem elájulni. Odasétáltam az ajtóhoz, amin Ashley kitartóan dörömbölt. Ez mosolyt csalt az arcomra. Amíg innen nem megyek ki, nem hagyja abba.

- Kristen! Azonnal gyere ki! Olyan vagy, mint egy rossz menyasszony! – kiabált tovább. Elképzeltem a jelenetet. Valószínűleg mögötte vannak a többiek is, vagy a szinten, és nyilván az egészet halják. Annyi baj legyen! – Mitől félsz ennyire, hm? Hogy Robnak tetszeni fogsz?

Éreztem, hogy arcom vörös lesz. Égett a nyakam, és az egész mellkason. Dühös voltam, és rettentően ideges. Feltéptem az ajtót, és fújtatva barátnőmre néztem. Csak önelégült képét láttam és, hogy mögötte Kellan és Nik röhögnek.

- Nagyon tévedsz, Ashley! – büszkén felemeltem az állam és elsétáltam előttük.

Egész úton, a liftben, a hallban és még a hotel előtt is röhögtek ezen az egészen, ami cseppet sem zavart. Pontosabban nem adtam jelét annak, hogy zavart volna. Igazából dühített az egész. A taxiban is én voltam a téma, és legszívesebben kiugrottam volna belőle.

Miközben ők rajtam röhögtem megpróbáltam rájönni, mi dühített fel ennyire. Rettentően bosszantott, hogy felidegesítettem magam csak Rob említésére. Ahogy ez a fejembe kúszott, megjelent előttem az arca, és éreztem, hogy újra vörös leszek. Még szerencse, hogy sötét volt. Elszégyelltem magam. Nem szabadna, hogy ő járjon az eszembe, főleg nem szabadna elpirulnom. Rob a társam, akivel együtt kell még forgatnom két évig. Nem szabad ezen rágódnom.

Barátok!

A számban keserű ízt éreztem, ami marta a torkom, de betudtam az izgulásnak. Kiszálltunk a kocsiból, és egyből megcsaptak a fények. Mindenütt vakuk kattogtak, és valahogy nem értettem, Ash miért nem gondoskodott erről. Ha lehet még idegesebben szálltam ki az autóból, és megpróbáltam higgadtnak tűnni. Hallottam, hogy a többiek szitkozódnak, amihez én is csatlakoztam. Valahogy eljutottam az ajtóig, és szinte beestem rajta.

Odabent csak egy plafonra felfüggesztett gömb adta a fényt, amúgy az egész bár sötét volt. A pultnál még voltak fények, ennyi. Annyit még láttam, hogy az egész helyet a stáb foglalja el. Ash nyilván kibérelte mára. Legalább nem lesznek itt olyan emberek. Sosem szerettem a nyomulós fajtákat. Természetesen Kellan ránk vonta a figyelmet, így az egész terem ránk figyelt.

- Kezdődhet a buli emberek! – Kellan a DJ felé bökött, aki feltekerte a hangerőt, és felbődült a zene. Az emberek felkiáltottak örömükben, és páran már fel is álltak táncolni. Na ehhez még nem voltam elég részeg!

Elindultam a pult felé, közben üdvözöltem a régi ismerősöket. Szinte mindenki itt volt, aminek nagyon örültem. A balesetem óta alig láttam őket. Most, hogy belegondolok, nem is voltam azóta sehol, csak a hotelban. Stew, hozod a formád!

Leültem a pultnál egy székre, és rendeltem magamnak egy gin tonikot. Kaptam hozzá egy aranyos kis citromot, amivel eljátszadoztam egy darabig. De csak egy darabig. A semmiből egy meleg leheletet éreztem a nyakamnál, és éreztem, hogy bőrömön végigfut párszor a hideg. Nem néztem oda, de valahogy sejtettem ki lehet az.

- Szia! Milyen a buli? – óvatosan odasandítottam, mire gyanúm beigazolódott. Rob leült mellém egy székre, és rendelt magának egy sört. Kihasználtam az alkalmat, végigmértem. Egy egyszerű bézs színű ing volt rajta, aminek az első három gombját nem gombolta bel, és egy fekete farmer. Idáig éreztem azt a Robos illatot, amit mindig éreztem a közelében.

- Most jöttem én is. – válaszoltam, miután rádöbbentem, hogy még nem válaszoltam. Megnéztem milyen sört iszik, és az emlékezetembe véstem. Szerettem volna valamennyire „felépülni” és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Régen biztos tudtam miket szeretet.

- Gin tonik? – húzta fel a szemöldökét. Érdeklődve néztem rá. Nem értettem mire ez a nagy meglepődés. – Sörrel szoktad kezdeni.

- Beújítok. – vigyorogtam rá, és meghúztam az egészet. Éreztem, hogy marja a torkom az alkohol, és enyhén megráztam a fejem. Rob mellettem felröhögött, mire ráemeltem a szemeimet. – Ú, basszus!

Máris éreztem az alkohol hatását. Lassan kezdtek tompulni a dolgok, így már a zene sem volt olyan hangos. Rossz ötlet volt ilyen gyorsan ledönteni. Ettől függetlenül rendeltem magamnak még egyet, és mellé egy ismeretlen koktélt. Valahol cigit éreztem, és egyből keresni kezdtem a forrását. Rob mellettem rágyújtott, és nem is vette észre, hogy vágyódva nézem a kis égő tárgyat. Persze, hogy a szobámban hagytam!

- Kérsz? – kérdezte, miután észrevette, hogy a cigit nézem. Mielőtt válaszoltam volna felhajtottam a második poharat. Ennyire rosszul bírom a piát?

- Áh, nem, leszokóban vagyok! – válaszoltam, közben elnevettem magam. Kikaptam a kezéből a szálat és beleszívtam.

A fejemben valami tompán lüktetni kezdett, de nem különösebben zavart. Miután nagy kortyokban a koktélt is megittam, ez sem érdekelt. Pedig nem voltam olyan nagy piás. De ez az egy alakom nem fog megártani.

Nik és Ash estek mellém, és látszólag ők is elég részegek voltak. Alig fogtam fel mit mondanak, csak éreztem, hogy a parkett felé húznak. Nem voltam az a táncolós fajta, de most, hogy az alkohol erősített, sokkal magabiztosabb voltam. Rázni kezdtem a csípőm, cseppet sem szűzies módon. Hallottam, hogy dörömböl a zene és ez segített. Teljesen magabiztosan kezdtem el vonaglani a lányokon, és ők sem fogták vissza magukat. Egymással táncoltak, mire én egy pillanatra leálltam, de mikor megláttam az emelvényen azt a rudat, felcsillant a szemem. Elindultam a rúd felé, útközben elkaptam egy pohár whiskyt, és ledöntöttem azt. Valahogy felkerültem az emelvényre, és kikaptam a DJ kezéből a mikrofont.

- Kellan! Csak most kezdődik a buli! – mondtam bele rekedtes hangon, és visszaadtam a pasasnak.

Valószínűleg azért viselkedtem így, mert részeg voltam, bár ezt már nem tudtam megállapítani. Teljesen elvesztettem a fejem, csak a színes fényeket láttam, és ezt a ferde rudat előttem. A zene közvetlen a fülem mellett döngetett, mire széles vigyor jelent meg az arcomon. Elkaptam a rudat és vonaglani kezdtem rajta. Nekipréseltem magam a hideg rúdnak, egyik lábamat köré fontam, közben kezemmel magamat simogattam.

Aztán minden kiesett.

-         Rob –

- Kellan! Csak most kezdődik a buli! – hallottam Kris hangját valahonnan. Keresni kezdtem a hang forrását, és meg is találtam.

Szemeim elkerekedtek a látványtól. Kris, az a Kris, akit én ismertem, a pódiumon állt. Jobban mondva vonaglott. Azt hittem káprázik a szemem. Fekete combközépig érő ruhája felcsúszott, mikor lábát a rúd köré fonta. Nagyot nyeltem mikor kezei magát simogatták. Egészen idáig el tudtam nyomni magamban a kitörni készülő énemet. Nem tudtam levenni róla a szemem. Csodálatos látvány volt. Igaz, hogy össze-vissza tekeregett a rúdon, és igaz, hogy szívesen átvettem volna a rúd szerepét, mégsem tudtam levenni róla a szemem. Olyan szép volt. Haja a nyakára csavarodott, szemei vadul csillogtak.

Újból nyeltem egy nagyot.

Valaki mellém ült, de nem néztem rá.

- Durva barátnőd van. – röhögött Jack. Mérgesen ránéztem.

- Kris, nem a barátnőm, és ezt te is tudod! – dörrentem rá. Utáltam, mikor a fiúk felhozták ezt nekem. Nagyon jól tudták mennyire nehéz ez most nekem.

Újra a színpad felé néztem, és Kris vadító tánca mosolyt csalt az arcomra. Édesen tekergett a rúdon, nem törődve semmivel. Buliztunk már együtt, és olyankor általában rajtam tekergett, mikor olyan részeg állapotban volt, mint most. Szerettem mikor ilyen volt. Igazából bárhogyan szerettem.

Megráztam a fejem, és elnyomtam ezt a szót a fejemben. Nevetséges!

- Rob! Azt hiszem gáz van! – hallottam Jack hangját valahonnan messziről. Ránéztem, majd követtem pillantását.

Félelmeinek alapja Kris volt. Lecsúszott a rúdon és, mint egy vadmacska térdelt le, és kezdett előre mászni. Valakit nagyon kinézett, mert egyenesen felé ment. Azt hiszem itt törhetett el bennem az a bizonyos mécses. Felálltam, egy szó nélkül és elindultam Kris felé. Nem akartam, hogy valami őrültséget csináljon. Jobb ha megállítom. Átverekedtem magam a tömegen, és egyenesen a színpad mellett álltam meg. Kris továbbra is csak mászott előre, nyilván teljesen elveszette már a fejét. Előre láttam, mit fog csinálni és mondani. Ilyenkor annyira hisztis tudott lenni.

- Kris! – kiabáltam neki, de nem is figyelt. Vagy nem hallotta meg. Nem akartam felmenni érte. Pontosabban nem akarta leégetni a többiek előtt. Innen láttam, hogy Liz és Pete engem néznek, majd Krist, és valamiről beszélgetnek. Igazából mindenki őt nézte, nem csoda. – Kristen!

Rám nézett. Láttam a szemein a fátylat, arca szépen mosolygott rám. Felállt, és dülöngélve felém sétált. Ha nem kapom el, egészen biztosan csúnya sebeket szerzett volna. De így csak az én kezembe pottyant. Felnézett rám, és elröhögte magát. Leemeltem a színpadról, és kezemben vele, a mosdók felé mentem. Még szerencse, hogy volt ott egy kanapé, így le tudtam rá rakni. Leültettem magam mellé, de nem ismerte az egyenest, így folyton csak lecsúszott róla.

- Kristen, képes lennél egy picit összeszedni magad? Csak egy kicsit? – kérdeztem tőle. Ez volt az a pont, ahol már semmi nem segített rajta, csak egy jéghideg zuhany. A legutóbbi bulinkon is nekem kellett lefürdetnem.

- Persze, Robci! – vigyorgott rám. Elég vicces látvány volt, nem tagadom. Felmászott mellém, és az ölembe fészkelte magát. – Táncolni akarok!

- Tudom, de most inkább menj be, és mosd meg az arcod. Túl sokat ittál. – óvatosan felhúztam, nem akartam, hogy valami baja legyen, és a női ajtó felé löktem. Az ajtóban még visszanézett, rám mosolygott, majd belépett rajta.

-         Kris –

Szinte beestem az ajtón. Valahogy elbotorkáltam a csapig, és megeresztettem a vizet. Robnak igaza van, túl sokat ittam. Pontosabban össze-vissza, nem is sokat. Az arcomba locsoltam a hideg vizet, és úgy éreztem, hogy máris jobb.

Elszégyelltem magam. Nem szabadott volna ilyen csúnyán berúgnom. Belenéztem a tükörbe. Arcom kipirult volt, szemeim még csillogtak az alkoholtól, de nem voltam olyan vészes. Legalábbis én így állapítottam meg. Éppen eléggé kitáncoltam magam. Már nem neveztem volna magam segg részegnek, csak… részegnek.

Ezen elröhögtem magam, és akaratlanul röhögtem tovább. Elbotorkáltam az ajtóig, és mielőtt eldőltem volna, mint egy darab szar, megkapaszkodtam a kilincsben. Nevetve nyitottam ki az ajtót, ahol Rob már várt rám. De mikor körbenéztem, sehol nem láttam. A szám sarka lekonyult. Úgy éreztem magam, mint egy ötéves. Csak úgy, magamnak, megrántottam a vállam, és elindultam.

Volna, ha nem megyek neki valaki hátának. Idegesen megpöcköltem a vállát, mire az megfordult, és elnézett rám. Egy nagyon magam csávó volt, kigyúrt felsőtesttel. Nem volt ismerős.

- Miért állsz itt? Ha arrébb állnál, akkor mindenki elférne, bunkókám! – morogtam neki. Tudtam, hogy csak a piának tudhatom be a magabiztosságomat, így megfordultam és elsétáltam. Mekkora parasztok vannak!

A pult felé akartam menni, és rendelni még egy italt, de valaki megállított. Egy magas és helyes fiú volt, csábos mosollyal. Én is rámosolyogtam.

- Helló! – köszönt rám egy ismeretlen arc. Helyes volt, a szemei csillogtak. Egy nagyon feszülős póló volt rajta. Hirtelen öntött el a vágy, amit az alkoholnak tudtam be. Közelebb léptem hozzá, és a füléhez hajoltam.

- Táncoljunk! – megragadtam a karját és a parkettre húztam. Körülöttünk mindenütt párok táncoltak, egymásba borulva, és ideges lettem. Olyan régen voltam együtt pasival, hogy kezdett hiányozni az érzés. Ránéztem a fogásomra, és újból rámosolyogtam.

Olyan közel álltam hozzá, amilyen közel csak tudtam. Egész testemmel hozzásimultam és elkezdtem rázni a csípőm. Mindkét kezével megragadta azt, és ő is ringatta. Valamiért Rob jutott eszembe, de gyorsan kiráztam belőle. Ha le tudott rázni a mosdónál, akkor én is táncolhatok valakivel. Úgy vonaglottam a csávón, mintha ezer éve ismertem volna. Az sem érdekelt, hogy holnap semmire nem fogok emlékezni, még az arcára sem. Éreztem, hogy keze a fenekemre csúszik, és belemarkol. Hallottam, hogy állatiasan felmorog, és a fejemet is közelebb vonja magához. Felnéztem rá. Nyoma sem volt az előbbi kedves vonásainak, szó szerint állatias volt. Megijedtem, és megpróbáltam elhúzódni, de közelebb húzott magához.

- Jobb lesz ha én… - kezdtem bele, de közbevágott. Egyik kezét a tarkómhoz simította, onnan a gerincem mentén le, és megállapodott a fenekemen. Úgy éreztem nem tudok hova menni, sarokba szorított. Most, hogy jobban belegondoltam, szar ötlet volt így vonaglani egy ismeretlen pasin.

Ettől függetlenül, máshogy cselekedtem. Nem tudom, hogy a pia hatása miatt, vagy a józan eszem diktálta ezt, de mindkét kezemmel megtámaszkodtam a mellkasán. Arcunk gyorsan közelített a másikéhoz. Alig volt már köztünk pár centi, mikor egy kéz megragadta a karomat, és elrántott onnan. Egy nagyon erős mellkasnak csapódtam.

- Bocsi haver, de már foglalt. – egy magabiztos, mély hangot hallottam, és a hideg is kirázott tőle. Hatalmasat nyeltem, és felnéztem.

Ahogy sejtettem, Rob mérges arcával és szemeivel találtam szemben magam. Szorosabban húzott magához, és elhúzott a sráctól. Még láttam, hogy talál magának egy másik csajt, majd előre fordultam. Rob kicipelt a bárból, és odakint a két lábamra állított, magával szemben.

- Teljesen meg vagy húzatva, Stew? – dörrent rám.

Összerezzentem. Valami zavart, de minden olyan ferde volt. Éreztem, hogy dőlök, és két erős kéz kap el.  Lábaim kocsonyának bizonyultak. Próbáltam keresni egy fix pontot, de minden mozgott. Mint egy hangyaboly! Wow, Kris, fasza vagy!

Felröhögtem.

- Gyere, hazamegyünk. Seggrészeg vagy. – nem az én kedves Robom volt.  

Behunytam a szemem, és hagytam, hogy felemeljen. Vagyis azt hiszem felemelt, mert nem éreztem mást, csak, hogy a lábam a levegőt szeli. Repülök? Hallottam, hogy egy kocsiba beszállunk, majd bediktál egy címet. A fejem a vállára csuklott, és kinyitottam a szemem. Láttam Vancouver magas épületeit. Minden olyan fényes volt. Forgott velem a világ. A szám elé kaptam a kezem, nehogy kidobjam a taccsot.

- Ha hányni merészelsz, Kris, kidoblak a kocsiból! – nevetgélt Robert. Mérgesen akartam ránézni, de ő már nem engem nézett. Kinézett az ablakon. Olyan cukinak tűnt az esti fényben. Hogy ilyen gondoskodó.

Nem gondolkodtam, megint. Egyik kezemet combjára simítottam, mire rémülten rám nézett. Közelíteni kezdtem az arca felé, teljes magabiztossággal, miközben a száját néztem. De mielőtt elértem volna édes ajkait, lecsuklott a fejem, és halkan puffant az ölében.

Éreztem a húzó örvényt és nem tiltakoztam.

-         Rob –

Azt hittem leáll a szívem, mikor Kris pici ujjai a combomat simították végig. Ha azt hittem ez a halál, tévedtem. Mikor közelített felém úgy éreztem a mennyben vagyok. De végül szegénynek lecsuklott a feje és elaludt. Ha nem én lettem volna, tuti röhögő görcsöt kapok, így viszont… Csak sajnálni tudtam magam. Csak én lehet ilyen béna, hogy nem csókol meg egy tündér.

A szállodához érve kifizettem a taxist, és kiemeltem Kris könnyű testét a kocsiból. Természetesen megbámultak minket, de nem zavart. Elkértem a kulcsait, amit persze nem adtak ki. Nem tudtam mit tehetnék, de egy gondolat ott motoszkált a fejemben. Amit azonnal elvetettem.

- Pattinson haver! – tudtam, hogy Kellan lehet az, és hálát adtam az égnek, hogy nem Ash vagy Nik az. Felé fordultam Krissel a kezemben, mire kaján vigyor jelent meg a képén. – Így akarod…?

Azt hittem leütöm, de sajnos mindkét kezem foglalt volt. Majd reggel. Most az a legfontosabb, hogy Őt lefektessem rendesen, és kipihenje magát. Odafordultam a recepcióshoz, és elkértem a saját kulcsaimat.

- Segítenél, Kellan? – kérdeztem végül. Ő csak bólintott és elvette a kulcsot. Beszálltunk a liftbe. Nem tudtam egész a szobámig vezető úton mást nézni, csak a kezemben alvó lányt. Olyan édesen szuszogott, és olyan aranyosan szorította az ingemet. Biztos azt hitte takaró. Aludtam már vele együtt, de azóta nemigen volt rá alkalmunk. Most mégsem örültem neki.

A szobámhoz érve Kell kinyitotta az ajtót, és beengedett minket. Egyenesen a szobámba mentem, ahol lefektettem őt. Óvatosan húztam le róla a nadrágját, gondosan ügyelve, hogy ne nézzek rá. Nem tudtam mit fogok mondani neki reggel. Keserű ízt éreztem a számban, mikor a felsőjét is lehúztam, és óvatosan betakartam. Szerettem volna minden nap ezt csinálni vele, természetes módon. Nem pedig, mint a… barátja.

Az ajtóban visszanéztem rá, így a fénycsík pont Kris csodálatos arcára esett. Mosolyogva néztem a békésen szunyáló lányt. Takarómat magához húzta, lábait a takaró köré csavarta, így azokat semmi nem fedte. Formás feneke szintén kilógott a takaró alól, ami csak úgy vonzotta a szemem. Hihetetlen, hogy az én szobámban alszik ez a csodás lény, mégsem lehet az enyém.

- Haver, figyu van még söröd? – kérdezte majdnem kiabálva Kellan. Óvatosan csuktam be az ajtót, és fordultam Kellan felé, immár mérges arccal.

- Majdnem felébresztetted Krist! Hallgass már el! – dörrentem rá. Becsukta a hűtő ajtaját, majd megpróbált úgy tenni, mintha nagyon komoly lenne, persze két másodperc után feladta és elröhögte magát. Levetődött a kanapéra és keresztbe fonta a lábait.

- Miért nem hazudtad azt az elején, hogy együtt vagytok? Akkor most ölelhetnéd és mellette lehetnél. Nem ezt akartad? – kérdezte tőlem, meglepően komoly hangnemben. Tehetetlenül leültem mellé és tanácstalanul ránéztem.

Azt hiszi nem fordult meg a fejemben? Azt hiszi nem szerettem volna így kezdeni? Úgy, hogy „helló, a pasid vagyok”? Ezt ő sem hiheti. Minden vágyam az lett volna, hogy ezt hazudhassam és velem legyen. De nem… Bármennyire is taplónak tartanak az emberek, ő mást érdemelt. Egy angyal, akit nem szabad megbántani. Így tekintettem rá már akkor is. Sebezhető, sérülékeny és törékeny. Soha nem bántottam volna! Főleg nem lelkileg.

És ezt neki is vázoltam, persze nem ilyen részletesen. Érzelgős baromnak tartana.

- Kris lelke mindennél fontosabb nekem. Még a saját önzőségemnél is. – mosolyogtam a szemébe. Legjobb barátom vállba veregetett és elismerően rám mosolygott. Megnézte az óráját, majd sajnálkozva távozott.

Hajnali négy volt mire elkészültem és bemászhattam Kris mellé az ágyba. Csak az járt a fejemben, hogy reggel hogyan fogom elmagyarázni neki a dolgot, és a forgatás. Újból a rétes jeleneteket vesszük fel, ami nehezebb lesz, mint gondolnám. Elfordítottam a fejem. Kris arca velem egy magasságban volt. Mélyeket lélegzett, néha elnyíltak csodálatos ajkai. Mosolyogtam, bár tudtam, nem látja. Magamra húztam a másik takarót, és behunytam a szemem.

Hetek óta nem aludtam ilyen jól.

4.fejezet

 Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy olyan béna voltam, de remélem ezzel kárpótollak titeket. Ha meg nem, a következő fejezet biztosan megteszi az elmaradt hatást. Ha nem utáltatok meg, akkor remélem számíthatok a komijaitokra! :) Mindenkinek jó olvasást kívánok! Puszi: Milli

****

4.fejezet – Egy jó kis nap

Kábán álltam a nyitott ajtóban, közben megpróbáltam nem állva elaludni. Először fel sem fogtam kit is látok pontosan, csak néztem, bambán. Tiszta hülyének nézhetett, de ebben a pillanatban nem igazán tudott érdekelni. Megtámaszkodtam az ajtóban, közben szabad kezemmel a hajamba túrtam.

- Tudod mennyi az idő? – kérdeztem cseppet sem barátságosan. Az utolsó személy akit látni akartam, erre beállít.

- Igen tudom, de… Szóval… - megismételte azt a mozdulatot, amit én az előbb. Vajon én is ilyen szexisen nézek ki? Uh, Stew, de barom vagy!

- Szóval? – sürgettem. Megdörzsöltem a szemem, így is picit magamhoz tértem.

- Bemehetek?

Úgy nézhettem rá, mintha megkérte volna a kezem, vagy legalábbis valami ekkora nagy baromságot kérdezett volna. Nem igazán értettem hajnali kettőkor mit is akar pontosan. Biztos részeg! Végül győzött a fáradságom, és beengedtem. Nekipréselődtem az ajtónak, de még így is súrolta a keze a testem, mire kirázott a hideg. Cseppet sem normális reakció, de a francba is, fáradt vagyok!

Leült a kanapéra, és követtem én is. Egész testével felém fordult, és csak most vettem észre, hogy ő is pizsamában van. Vagy valami hasonlóban. Egy szürke trikó volt rajta, ami ráfeszült a mellkasára, és egy fekete mackónadrág. Még így is jobban fel volt öltözve, mint én. Egy mélyen dekoltált bordó trikó volt rajtam, és egy fehér tanga. Nem igazán tudott érdekelni, főleg nem az ő véleménye, így nem izgattam magam feleslegesen.

- Figyelj Rob, igazából semmi bajom veled, azon kívül, hogy egy tapló bunkónak tartalak, de most komolyan… Mi a francot akarsz? – kérdeztem, közben fejem néha előre csuklott. Megtámasztottam újból lecsuklani készül fejemet, és kényelmesen befészkeltem magam a kanapé bal sarkába.

Felnevetett. Ha nem is utáltam volna, irtó szexinek találtam volna ezt a mozdulatát. Csillogó szemekkel nézett végig rajtam, és ha nem lettem volna ennyire fáradt, meg mertem volna esküdni, hogy vágyat láttam a szemében.

- Beszélgetni szeretnék. – hangja rekedtes volt, de barátságos. Két hét után először.

Felnyögtem. Komolyan ilyenkor akar velem beszélni? Nem juthatott volna hamarabb eszébe? Végignéztem rajta.

Elég elszántnak tűnt ahhoz, hogy higgyek neki. Láttam a szemében az akarást, a testtartása is ezt támasztotta alá. Kényelmesen hátradőlt, egyik kezét a háttámlára rakta, másik az ölében pihent. Mintha barátok lennénk, úgy viselkedett. Haja, mint általában, kusza volt, de most valahogy más volt. Jobban nézett ki.

Megráztam a fejem.

- Kristen? – kérdezte aggódva. Félreértette, nyilván. Ő nem tudhatta, hogy azért rázom meg a fejem, hogy kiverjem belőle ezt a baromságot.

- Oké, beszélgessünk. – suttogtam halkan. Mi a fenének suttogok? Úgy gondoltam mindegy, ha most beszélgetünk. Én valószínűleg úgyis elfelejtem, ismerem magam ennyire. Ő meg… Ah, kit érdekel?

Beállt a csend. Az a tipikus mi a francot mondjak csend. Ha beszélgetni akar, miért nem mondd semmit? Még percekig maradhattunk ilyen csendben, de valahogy nem zavart már annyira. Ha mondani akar valamit, majd belekezd. Viszont az én szemeim már nem bírták annyira. Néha le-lecsukódott, és úgy éreztem, nem tudom többet felnyitni. Újból megráztam a fejem, majd kihúztam magam, és megköszörültem a torkom.

Felnézett rám, egyenes a szemembe, mire a bátorságom felmondta a szolgálatot.

- Tudod, elég nehéz így nekem. – vallotta be. Nem szakította meg a szemkontaktust, csak ujjaival kezdett el zongorázni a karfán.

- Értem. – ennyi telt tőlem.

- Nem tudom mennyit tudsz erről, de mi barátok voltunk, mielőtt te… - nem fejezte be a mondatot, tökéletesen tudtam mire akar kilyukadni.

Felébredtem. Szemeim élesen felpattantak, és éberebb lettem, mint mielőtt elaludtam. Kihúztam a hátam, és megkeményítettem az arcom. Utáltam ezt a témát. Tudtam mit vesztettem el, de nem vele akartam megbeszélni.

- Ha a betegségemről akarsz beszélni, keress más beszélgetőtársat. – hideg volt a hangom, még magamnak is. Nem érdemli meg, hogy vele legyek ilyen. De ha két hétig képes volt kerülni, és leszarni, nem fog neki megártani.

- Nem, én igazából… - úgy tűnt keresi a szavakat.

- Igazából? – kérdeztem vissza idegesen.

- Szeretnék veled újból megismerkedni. – komolyan nézett a szemembe. Túl komolyan. Arcán egyetlen izom sem moccant, úgy nézett ki, mintha halálos ítéletet közölt volna velem.

Prüszkölni kezdtem. Elkerekedett a szeme, én meg elnevettem magam. Kezemmel rácsaptam a lábamra, másikkal befogtam a szám, hogy ne legyen annyira gáz. De a nevetésem csak nem hagyott alább.

- Bocsi, de… Mi van? – tovább nevettem, közben láttam, hogy ő is elmosolyodik.

- Barátkozni akarok veled. Újból megismerni. Vagy ez így elég gáz? – kérdezte már ő is vigyorogva. Bólogatni kezdtem, közben tovább nevettem. Aztán ő is nevetni kezdett.

Hogy őszinte legyek, jól esett, hogy ilyen nyílt volt velem. Jól esett, hogy bejött, és csak ezért felkelt hajnali kettőkor. A szokásos undorom Robert Pattinsontól kezdett elmúlni, helyét átvette a nagy semmi. Én is szerettem volna megismerni, persze a film kedvéért. Mégsem állhatok oda úgy, hogy semmit nem tudok róla. Ránéztem, persze úgy, hogy ne vegye észre. Még mindig nevetett, már nem olyan hangosan, de legalább mosolygott. Azt hittem ő nem tud. Mindig olyan búskomor tekintete volt. Egy pont! Zsebébe nyúlt, és elővette az Ipod-ját. A fülhallgató egyik fülét a fülembe dugta, és bekapcsolta.

- Á! – kiáltottam fel, ezzel együtt felugrottam, és vigyorogva ránéztem. - Honnan tudtad? Az egyik kedvenc együttesem

Úgy viselkedhettem, mint egy ötéves, aki megkapta a hőn áhított ajándékát. Ritmusra kezdtem el rázni a fejem, közben vigyorom nem fagyott le. Behunytam a szemem, és csak élveztem a zenét. Nem hittem volna, hogy ő is hallgat ilyen zenét. Még élveztem egy darabig a zenét, majd mikor vége lett, boci szemekkel néztem fel rá.

- Kérlek, tedd vissza! – láttam, hogy elmosolyodik, majd ujjaival ügyködött valamit, és újból hallottam a számot. Még szélesebb lett a vigyorom, és újból becsuktam a szemem.

Pár másodperc múlva éreztem meg a karomon a meleg ujjakat. Felpattantak a szemeim, és egyenesen az övébe botlottam. Láttam huncut mosolyát, és úgy éreztem legurulok a kanapéról. Még szerencse, hogy szorult belém ennyi tartás, így nem tettem. Óvatosan felhúzott a kanapéról, és magához húzott. Egészen közel kerültem hozzá, szinte éreztem atlétája alól áramló meleg testét.

Nagyot nyeltem, mire biztatóan rám mosolygott. Talán most először álltunk ilyen közel egymáshoz, mióta „megismertem”. Nem tudom meddig állhattunk így, nekem mindesetre megállt az idő. Újból pofon neked, Kris. Akkora marha vagyok!

Aztán mozgatni kezdte a csípőjét, és ha lehet, még jobban elkerekedtek a szemeim, az állam meg egyenesen leesett. Nem engedte el a kezem, másik kezével viszont megfogta a csípőmet, óvatosan, szinte alig ért hozzám, és ringatni kezdte azt. Éreztem, hogy bőröm felforrósodik ott, ahol hozzám ért, és az arcom is vörösödni kezd. Végül felnéztem rá, nem érdekelt milyen vörös a képem. Mosolygott, de valahogy máshogy. Barátságosan, nem olyan szívtipró módon. Bár ez is nagyon szexi volt, nem tagadom, de… Oké!

A zene gyorsabb tempóra váltott, mire ő is gyorsabban kezdett mozogni. Úgy gondoltam, belemehetek a játékba. Én is táncolni kezdtem. Nem azon a vad, riszálós módon, sokkal inkább, mint egy kislány. Elengedett mindenhol, mire a szám alig láthatóan lekonyult. Az egyetlen kapocs, ami összetartott minket a fülhallgató volt. Úgy kezdett el táncolni, mint valami idióta, mindenesetre nagyon vicces volt. Ujjaival „peace” jelet formált, és szeme előtt húzogatni kezdte őket, miközben csípőjét jobbra-balra riszálta.

Elnevettem magam, mire ő is felkuncogott. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek. De sajnos ennek is vége lett. A szám elhallgatott, mire mindketten megálltunk. Gyorsan szedtük a levegőt, és szélesen vigyorogtunk.

- Őrült vagy. – kuncogtam tovább. Játékosan vállba ütöttem, de a kezem nem így fogta fel, belesajdult a fájdalom. Felszisszentem, mire ő felnevetett.

- Anyukád nem tanított meg rá, hogy ne verekedj? – kérdezte nevetve, majd mindkét kezével megragadta a vállam, és a kanapéra lökött. Leült mellém, mire én hirtelen ötlettől vezérelve vállára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy egy pillanatra megmerevedik, majd behunytam a szemem.

- Aludnunk is kéne, alig pár óra múlva forgatunk. – hatalmasat ásítottam, és kényelmesen felhúztam a lábam.

Már nem hallottam mit mondott, csak annyit éreztem, hogy zuhanok, majd jöttek az álmaim.

***

Arra ébredtem, hogy a szemembe süt valami fényes, és meleg. Szitkozódva keltem fel, és húztam be a függönyt. Visszahuppantam a kanapéra, és ránéztem az órára.

Amilyen gyorsan felkeltem, olyan gyorsan pattantam fel most is. Berontottam a szobámba, kerestem valami viselhetőt, és már futottam is az ajtó felé. Még a fogmosással sem vesződtem, valahogy nem tudott érdekelni. Nem késhetek el az első nap! Végigfutottam a folyosón, de az utolsó ajtónál megtorpantam. Azt hittem nem fogok emlékezni, de nem így volt. Az éjszaka minden egyes képe előttem volt.

Sóhajtottam egyet, majd dörömbölni kezdtem az ajtón.

- Robert! – kiabáltam hozzá, mint valami idióta.

Az ajtó, csak pillanatokkal később nyílt ki, és egy álmos, kócos, morgolódós Robbal találtam magam szembe. Elmosolyodtam, de csak futólag. Nagyon aranyosan nézett ki, még így is. Megdörzsölte a szemét, mint én hajnalban, és ásított egyet.

- Ha nem akarod, hogy David levágja a fejünket, azt ajánlom siess. – mondtam neki köszönés helyett. Leeshetett neki, mert csak annyit hallottam, hogy káromkodik, majd megfordul, és futva kezd keresgélni valamit. – Ne moss fogat, én sem mostam. Így nem olyan feltűnő.

Hallottam, hogy felnevet. Alig két perc múlva már készen állt, igaz kicsit sem partiképesen de nem érdekelt minket. Nem tudom melyikünk nézhetett ki gázabbul. Ő, akin egy félig kigombolt ing volt, vagy én, aki úgy felöltözött, mint valami csöves?

Futva hagytuk el a hotelt. Nem érdekeltek a figyelő szempárok, bevágódtunk az első taxiba, és bediktáltuk a címet. Útközben kínos csönd állt be. Nem igazán értettem miért. Én úgy voltam vele, hogy a ma hajnali kis játszadozás egy lépés volt az újrakezdés felé.

Na ez tök olyan volt, Stew, mintha valami hülye nyáladzós filmet láttál volna! Szép!

Odaérve csak egy kocsit találtunk, és mellette egy alacsony kissrácot, aki olyan megszeppent fejet vágott, mintha rajtakaptuk volna valamin.

- A rendező úr azt üzeni, hogy üljenek be a kocsiba, és siessenek a helyszínre. Már nagyon ideges. – hadarta el a szövegét.

Robbal egymásra néztünk, majd se szó, se beszéd, beültünk a kocsiba, ami azonnal kilőtt.

- Hallottad mit mondott? Rendező úr! – nevetett fel jókedvűen, én eközben az ablakból visszatükröződő mozgásait figyeltem. Most vigyorogva fordultam fel, és a vállára csaptam.

- De csak azért, mert tizenkét éves, és nem hívhatja Dave-nek, mint mi. – mosolyogtam rá. Erre szemeiben megjelent valami fura csillogás, arcán mosoly játszott.

- Ugye tudod, hogy csak pár évvel vagy nála idősebb? – kérdezte tőlem, mire arcomra fagyott a mosoly.

- Ezzel mit akarsz mondani, Rob? – kérdeztem vissza.

- Hogy egy pöttöm manó vagy! – nevetett fel újból, és egész úton ezen nevetett.

Én csak mosolyogva bámultam ki az ablakon, közben megpróbáltam nem arra gondolni, milyen aranyos. Örültem, hogy új oldaláról ismerhettem meg, és levetkőzte azt a tapló énjét, akit két héten keresztül láthattam. Kifejezetten tetszett ez az oldala.

Amint odaértünk, Dave kiabáló fejével találtuk szemben magunkat. Eddig nem nagyon kiabált, de a fél órás késésünk, megengedhetetlen volt. Persze én nem így voltam vele, de kit érdekelt?

A következő két órám rém unalmas volt, ennél unalmasabb nem is lehetett volna. Az egyetlen jó dolog a cigi volt, ami megmentett ettől az egésztől. Hagytam, hogy valami béna cuccot adjanak rám, és kisminkeljenek. Sosem szerettem ezt a részét a színészkedésnek. De valahogy kibírtam. Végig sms-eztem az egészet Ash-el, aki csak a mai buliról volt hajlandó beszélni.

Fél órával később kiléptem a lakókocsiból, és odasétáltam a nagy tömeghez. Vagy húszan dolgoztam a füvön, hogy mindenütt virágok legyenek. Az utolsó jelenetet vesszük fel a filmben, mikor Edward és Bella az esküvőről beszélgetnek. Dave már a székében ült és a kamerásoknak magyarázott, Rob meg ott állt középen és éppen felém nézett. Mosoly terült szét arcán, mikor meglátott, én meg valamiért lesütöttem a szemem. Mikor lettem én ilyen beszari?

Felé lépkedtem, közben hallgattam mit mondanak a fülembe az asszisztensek. Beálltam a helyemre, Rob elé, és felnéztem rá. Elnézett felettem, valahová messzire nézett, arca gondolkodó volt. Egy újabb oldal, gondoltam magamban. Nem akartam megzavarni, így hagytam, had gondolkodjon, közben én őt néztem. Valahogyan olyan más volt, mióta megismertem. Sokkal jobban tetszett ez az oldala, és ha lehet így mondani, tetszett is. Sőt… Oké, állj! Nem tetszhet nekem! Nem tudom miért, de nem, és kész!

- Rob, Kris! – hallottuk Dave hangját. Egyből felé néztünk, és vártunk. Eddigre az összes munkás eltűnt, csak mi voltunk a hatalmas réten, két oldalon a kamerák, velünk szemben Dave, és mellette is egy kamera. – Megvan a szöveg?

Magamban átvettem a szöveget, és láttam, hogy Rob is így tesz.

Izgultam.

Nagyon izgultam. Nem tudtam, hogy fogom eljátszani vele a szerelmest. Szerettem volna, ha jól meg a forgatás, de amint eszembe jutott ez a dolog, görcsbe rándult a gyomrom. Lehet az, hogy parázzak? Persze, hogy lehet, hiszen ma forgatok vele először! Vagyis nem, de nekem igen.

Áh, basszus!

- Kris, legyél nagyon szerelmes, minden pillantásodból süssön! Azt akarom, hogy lássam a kamerán keresztül is. – megint eluralkodott rajtam a pánik, de azért bólintottam. Odafordultam Rob felé, ami cseppet sem segített. A nap pont rá sütött, így arca valami furcsa fényben csillogott, és kiemelte gyönyörű szemeit. Szép! Nem gyönyörű! – És… felvétel!

Rob arca megváltozott, teljesen, és ha nem tudtam volna, hogy forgatok, biztosan elbambultam volna. Aztán szája mosolyra húzódott, de ez valami másik mosoly volt. Nem tetszett, állapítottam meg.

- Azt mondod… ez az egész nem rólam szól? – kérdezte tőlem, vagyis Bellától. Magamra parancsoltam és felvettem a szerepem. Már tudtam mit kell tennem. A gyomromban a görcs erősödött.

Átöleltem Robot, vagyis Edwardot, mire a testemben ezer szikra kezdett el pattogni, és hirtelen elléptem tőle, és riadtan pillantottam fel rá.

- Állj! – hallottam Dave hangját. Basszus! – Oké, semmi baj. Semmi baj, Kris, ez az első nap. Nyugi.

- Kurva élet! – káromkodtam el magam, mire Rob felnevetett. Felnéztem rá, mérgesen. Utáltam őt ezért. – Vicces mi?

- Ami azt illeti igen. Na gyere ide. – nem fogtam fel mit is tesz, magához húzott és átölelt. Mint ahogyan nekem kellett volna. Először megfeszültem, majd minden izmomat ellazítottam, és fejem a mellkasára csuklott. Hihetetlen biztonságban éreztem magam. A gyomromban a görcs lassan oldódni kezdett. – Látod? Nem is olyan vészes!

Eltolt magától, és biztatóan rám mosolygott. Egészen más Rob volt, állapítottam meg újra. Tetszett! Belülről… a tulajdonsági! Fejbe vágtam magam, gondolatban.

- Készen vagytok? És… felvétel!

Élvezettel néztem, hogy Rob arca újból Edward lesz. Szinte fel tudtam volna nevetni, mennyire más lett.

- Azt mondod… ez az egész nem rólam szól? – újból megkérdezte tőlem, és most már tisztában voltam vele, mit is kell tennem.

Közelebb léptem hozzá, és átöleltem. Megpróbáltam nagyon óvatos lenni, és nem ellökni magamtól. A karjaiba simultam, egészen közel hozzá, és akaratlanul szippantottam be az illatát. Ne veszítsd el a fejed Kris! Éreztem, hogy arcomat ellepi a pír, de magamra parancsoltam. Felnéztem rá, ahogyan a szerepem diktálta.

- Majdnem mindent elrontottam. De most jól akarom csinálni. Felelősségteljesen. Minden lehetséges emberi módon össze szeretném köti veled az életem. – elképzeltem mit is jelent ez az emberi kifejezés, és éreztem, hogy újból elvörösödök. Mikor lettem én ilyen…? Ilyen… gáz?

- És… ennyi! – kiabálta David, és hallottam, hogy elégedett.

Amilyen gyorsan csak tudtam, elléptem Rob mellől, és olyan nagyot, hogy még véletlenül se legyek közel hozzá. Zavartan pillantottan fel rá, és láttam rajta, hogy ő is zavarban van. Elfordult, és a hajába túrt.

- Meglepetés! – visította ekkor valaki, és ugrottam egyet álló helyemben. Kerestem a veszélyforrást, de csak idegesítő barátnőmbe botlottam. Ott voltak mögötte a többiek, és hirtelen került mosoly az arcomra.

- Sziasztok, hát ti? – kérdeztem vigyorogva, és sorban mindenkit megöleltem. Láttam a szemem sarkából, hogy Rob is üdvözli őket, majd mikor sorban megöleltem mindenkit, Nikki és Rob közé kerültem.

- Gondoltuk feldobjuk ezt az unalmas napot valamivel. – vigyorgott rám Nik, közben mindenki mással összenézett.

- Látom, Hugica jól megy minden. – röhögött Kellan, mire Rob valamiért oldalba vágta. Meg sem rezzent, de azért furcsálltam a helyzetet. – Úgy értem, jó helyre dobtad a hálót.

Újból oldalba vágta Rob, mire megvakarta a fejét, és legyintett.

- Oké, inkább szórakozzunk. – hallottam Ashley vidám hangját. Szerettem mikor vidám volt, valamiért nekem is jobb kedvem lett.

- Dave ki fog minket nyírni. – adott hangot kétségeinek Robert. Én is így gondoltam, de tudtam, hogy kedvenc barátnőmmel veszekedni régen rossz ötlet.

- Robert Pattinson, velünk jössz, és élvezni fogod! – lépett elé Ash, mire én köhögéssel álcáztam a nevetésem.

Bólogatva követte őt a férfi, és én is, a többiek mögöttünk jöttek. Leültettek minket a fűbe, ők meg egy nagy táskából valami ruhaféléket kezdtek el kivenni. Eddig észre sem vettem, hogy lett volna náluk táska.

Két perccel később, Jackson és Kellan elénk álltak. Kell fején valami hülye kendő volt, Jack szájában meg egy vámpíros fogsor. Alapból a látványon felröhögtem, ahogyan a mellettem ülő Rob is. Közben persze a munkások is csatlakoztak, így egész nagy nézőtér gyűlt össze.

- És most, vámpírrajongók és nem rajongók, következzen a legújabb Twilight rész. – lépett elénk Ash, kezében egy játékmikrofonnal.

Jack Kellan mögé állt, és felvett egy nagyon romantikus arcot. Kellan összekulcsolta ujjait, és azokat tördelte, arca rémültté változott. Eléggé vicces látvány volt a páros, mi tagadás.

- Tudom, mi vagy. – mondta hirtelen Kellan, irtó lányos hangon. Többen is felkuncogtak, mire én is prüszkölni kezdtem.

- Mondd ki! – Jack hangja, mint egy mély mackóé.

- A bőröd selymes, a hajad kócos, menő cuccokban jársz. – Láttam Bellát alakító Kellanan, hogy most remegni kezd. Rob mellettem felnevetett, válla hozzám ért, mire kirázott a hideg. – Te nem lehetsz más, csak… Robert Pattinson.

Felnevettem, és előredőltem a röhögéstől. Rob mellettem felháborodva morogni kezdett, de mikor ránéztem, arca ellágyult, és ő is elnevette magát. Nikki előrébb lépett a háttérből, és ránk szólt.

- Kussoljatok már! – nem hallgattunk el, de már nem nevettünk olyan hangosan.

- Igen! – szólalt meg ekkor Jack. – Illetve nem! Vámpír vagyok, de kretén emberke!

Újból röhögő görcsöt kaptam, de azért megpróbáltam nem olyan hangos lenni. Ekkor Nikki rohant elő, kezét a levegőben lóbálta.

- Egy vérfarkas! Egy vérfarkas! – visította. Láttam, hogy Ash keze, lendül a magasba, majd Kellan lába előtt egy plüss kutya hevert.

Kellan felvisított, ahogyan Nik és Jack is, mire még jobban szakadni kezdtem a röhögéstől. Mekkora barmok, te jó ég!

Kb. még fél óráig szórakoztattak minket a többiek, majd menniük kellett, nekünk meg tovább kellett dolgozunk. Szerencsére a forgatás jó hangulatban telt emiatt, és az én félelmeim is eltűntek. Robbal nagyon jó volt forgatni, és egész jóban lettünk. Leszámítva azt a kis űrt, ami mindig köztünk lesz.

Egészen estig forgattunk, mikor már sötétedni kezdett, Dave elküldött minket. Éppen a lakókocsimból léptem ki, mikor megszólalt a telefonom. Felpattintottam a fedelét, de azon nyomban megbántam.

- Buli! – visította Ashley.

Elborzadtam.