14.fejezet + visszatérés

Köszöntök mindenkit újra a blogomon, nem tudom mennyi szünet után. Úgy érzem erőre kaptam, és rendesen tudom vezetni a blogot, csak Nektek köszönhetően. Szeretném mindenkinek megköszönni aki elolvasta a kis bejegyzésem, és írt is hozzá. Tényleg köszönöm, e miatt tudtam leülni és befejezni a fejezetet. Mert tudtam, hogy vannak, akik várnak, és várják, hogy olvashassák az új fejezetet.Jó olvasást! Milli 

U.i.: Megnyitottam az új blogot, kérlek nézzetek be, és olvassátok el az első fejezetet. Remélem az is elnyeri tetszésetek, és rendszeresen fogjátok olvasni. 

****

14.fejezet – Felejthetetlen nap

Két nap után rájöttem, hogy egy köcsög, hisztis kis picsa voltam, és az egészet túlreagáltam. De persze semmi pénzért nem voltam hajlandó ezt beismerni másnak, bőven elég volt, hogy én tudtam. Persze aggasztott a tudat, hogy Rob most ezért nem hív, és legszívesebben a hajamat téptem volna, vagy bármi jellegű fájdalmat szívesen okoztam volna magamnak. Azt is tudtam, hogy a makacsságnak van egy szintje, de nem tudtam megállni. Az, hogy ne nekem legyen igazam felért egy csapással.

Ebben a pillanatban is marcangoltam magam, amiért ilyen vagyok, de minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam a kis hangokat a fejemben. Kívülről elég bénán festhettem és kivételesen nem a külsőm miatt, bár az is vitte a pálmát. Egy újabb sikeres Stew húzás. Fekete kardigán, kapucnival amit egészen a fejembe húztam, hatalmas szemüveg, ami a fél arcomat eltakarta, és valami ütött-kopott csőnadrág. Cseppet sem tudott meghatni ki mit gondol rólam.

Benyitottam a kis üzletbe és lassan lépkedtem a sorok között. Csak velem történhettek ilyen balszerencsék. Megkaptam a föld legjobb pasiját, barátját és lelki társát, mire nekem el kell szúrnom, és hagynom kell, hogy kicsússzon a kezemből. Pancser voltam, vagy szimplán csak béna a pasizás területén. Sóhajtva álltam meg a keresett polc előtt, és elégedetten néztem fel. Levettem a legolcsóbb vodkát és a pénztárhoz siettem. Nem kellett sok, hogy neki ne menjek az előttem álló férfinak, de még időben lefékeztem. Talán anyámnak van igaza, és tényleg agydokira szorulok. Ki olyan hülye, hogy ilyet művel? Egyértelműen én, semmi kétség.

- Egy doboz Camelt kérek. – hallottam meg az előttem várakozó férfi hangját.

Éreztem, hogy végigfut a hátamon a hideg, a lábaim remegni kezdenek. Mekkora egy rakás szerencsétlenség vagyok! Azt hittem itt nyugtom lesz, de újból csalódnom kellett magamban. Körbenéztem, de sehol nem láttam menekülési útvonalat. Kénytelen voltam ott maradni ahol voltam, és hallgatni a szívem erős dobogását, ami minden egyes ütéssel egyre jobban fájt. Megpróbáltam észrevétlenül kapkodni levegő után, és nem totál idiótának tűnni.

Megfordult, az én fejem meg lecsuklott, de még ez sem mentett meg.

- Kristen? – kérdezte a hang. Sóhajtottam, majd felnéztem, mosolyogva, mintha nem halnék bele a hangjába és a pillantásába.

- Nahát! Te itt? – kérdeztem, hangom egy oktávval magasabb volt, és kicsit remegett.

- Nem vagy jó színésznő, mondták már? – levette a szemüvegét, én meg majd’ elolvadtam. Mégis tudtam levegőt venni, és nem összeesni. Figyeltem hogyan veszi ki a kezemből a vodkát és teszi vissza a helyére, és fizeti ki a cigijét. Szerettem volna ellenkezni, én tényleg szerettem volna, de nem hagyta el hang a torkomat. Még akkor sem, mikor megérintette a kezem, így kisebb áramütéseket szenvedve, és kivezetetett a boltból, át a szemközti park felé.

Nem néztem az utat, sem mást, csak őt figyeltem. Úgy mozgott, mintha semmi nem történt volna, csak vezetett, teljes magabiztossággal egészen egy padig. Leültünk, de én továbbra sem tudtam megszólalni, vagy csak pislogni. Nem tudom mi ütött belém. A szememet hirtelen lepte el a könnyfátyol, nem hagyva nekem időt, hogy megakadályozzam. Hátradőlt és a többi embert kezdte figyelni. Aztán rám nézett. Már nem volt ugyan az, mint eddig. Szomorú mosoly játszott tökéletes ajkain, szemei bánatosan néztek rám, és most, hogy jobban megnézhettem, arca nyúzott volt, szemei karikásak. Egészen biztosan nem aludt már egy ideje, pont mint én. Levettem a szemüvegem, ahogyan a kapucnimat is. Megráztam a hajam, közben összeszedtem minden bátorságom.

Felé fordultam, beszívva a levegőt a tüdőmbe.

- Annyira sajnálom Rob, egy hülye kis picsa voltam, nem tudtam megállni. Igazad volt én miattam volt az egész, csak nem tudtam belátni, mert hisztis voltam, és egy elkényeztetett hülye liba!

- Iszonyat hülyén viselkedtem, Kris, kérlek ne haragudj rám! Csak magamra gondoltam, nem vettem figyelembe az érzéseidet, sem a kérésedet, soha többet nem fordul elő!

És mindezt egyszerre, egy szusszal. Kinyitottam a szemem, pont mikor ő. Néztem a gyönyörű szempárba, ami régen mentőöv volt számomra, majd egyszerre nevettük el magunkat. Nem tudom meddig nevethettünk, önfeledten, vidám, végre három nap után először. Mikor abbahagytuk levegőért kellett kapnom, annyira kifáradtam.

- Jobb lenne ha egyszerre csak egyikünk beszélne. – néztem rá mosolyogva.

- Oké, kezd te. – mutatott rám.

- Nem, kezd csak te.

- Kris, azt akarom, hogy te kezd. – újból felnevetett, és követtem én is.

Hihetetlen volt, hogy egyáltalán ez az egész megtörtént. Hogy képes voltam egyáltalán kiakadni rá, vagy csak megharagudni rá. Rá, aki egy önzetlen, csodálatos ember. És én majdnem hagytam kicsúszni a kezem közül.

Újból felnéztem a szemeibe, és közelebb kúsztam hozzá. Óvatosan tettem kezem a mellkasára, a szemébe nézve, hallgatva a szíve dobogását. Lassan, megnyugtatóan kalapált mellkasában. Rámosolyogtam.

- Sajnálom, Rob. Gondolkodnom kellett volna. Teljesen igazad volt. Miattam tetted, amit tettél. Én kértelek rá, bocsáss meg nekem, kérlek. Sajnálom!

Egy pillanatra lesütöttem a szemem, majd ráemeltem zavart pillantásom. Közelebb volt hozzám, mint eddig bármikor, ha emberek vettek minket körbe. Mosolygott, azon az édes Robos mosolyával, amivel bárkit elkábított. Éreztem, hogy ellágyulok, ha tudtam volna, biztosan elolvadok.

- Sajnálom! – leheltem halkan, még egyszer.

- Semmi baj, nem haragszom rád! Én is hülye voltam. Felejtsük el! – egy pillanatra megemelkedett a keze, majd oldala mellé ejtette. Rámosolyogtam, jelezve, hogy láttam mire készült. Visszamosolygott, majd felemelte kezét, és megsimogatta az arcom. Gáz vagy nem gáz, behunytam a szemem, és megfogtam simogató kezét. Összekulcsoltam ujjainkat, és felsóhajtottam.

Meleg leheletét hirtelen az arcomnál éreztem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy kinyitom a szemem, de végül csukva hagytam. Ajkai óvatosan érintették az enyémet, majd el is tűntek. Nem értettem. Aztán mielőtt kérdezhettem volna, kezei a derekamra csúsztak, szorosan tartva engem, majd megcsókolt. Egy egészen hosszú másodpercig lefagytam, tudtam, hogy mindenki bámul minket, végül úgy döntöttem nem számít. Rob velem volt, és csak ez volt a lényeg. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és hagytam, hogy úgy csókoljon ahogy akar. Édes nyelve bekúszott a számba, és vad, őrjítő táncba hívta az enyémet. Hallottam, hogy belenyög a csókba, mikor ujjaim lesiklottak a nyaka mentén a mellkasára, így elmosolyodtam.

Mindketten vigyorogtunk, arcunk kipirult volt, és kapkodtuk a levegőt mikor szétváltunk. Boldog voltam. Visszakaptam és csak ez számított. Még az sem érdekelt, hogy valószínűleg a munkánkból is kirúgnak minket, ha kiderül, hogy együtt vagyunk. De azzal ráérek akkor foglalkozni.

- Szóval vodka? – húzta fel egyik szemöldökét. Éreztem, hogy egész arcom lángba borul. Ésszerű magyarázat után kutattam, de nem találtam semmit, azon kívül, hogy totál részegre akartam magam inni, mint minden este.

- Szóval vodka. – ennyiben hagytam a dolgot.

Felállt, ujjainkat továbbra is összekulcsolva hagyta, úgy sétáltunk a parkban, jó pár ember tekintetét magunkra vonva. Többen ujjal mutogattak ránk, még fényképeket is készítettek, de egyikünket sem érdekelte. Még soha nem éreztem magam ennyire a föld felett.

Egész nap egymással voltunk elfoglalva. Egy pillanatra sem voltam hajlandó elengedni a kezét, vagy ő az enyémeket. Így, egymáson csüngve közlekedtünk a városban boltról boltra, fényképekről fényképekre. De szívesen pózoltunk, mert itt voltunk egymásnak. Már nem választott el egymástól semmi. Minden fényképen fülig érhetett a szám, és egészen biztos voltam benne, hogy a szemem minden egyes fényképen csak egyre jobban csillogott.

És abban is biztos voltam, hogy a napnak ebben a percében csillogott a legjobban a szemem. Fejemet a vállán nyugtattam, miközben ő egyik ujjával a tenyeremet cirógatta. Egy kisebb domb tetején ültünk, a naplementében gyönyörködve. Mindig is túl romantikusnak és csöpögősnek tartottam a filmeknek azt a részét, mikor a naplementét nézik a párok. De most, ebben a pillanatban végtelenül gyönyörű és romantikus volt. Rob és én, kéz a kézben, bámulva a lemenő napot.

- Kris? – kérdezte halkan. Eddig cirógató ujjai most a hajamba siklottak, onnan az arcomra. Felé fordultam és a szemébe néztem. Istenem azok a szemek!

- Hm?

Várt, várta a megfelelő pillanatot. Éreztem, hogy a nap cirógatja az arcom, és fényárba zúdítja az egészet. Rob szemeiben valami felcsillant, talán a vágy, vagy az ámulat. Láttam, hogy ajkai picit elnyílnak. A szívem hatalmasat dobbant, és úgy éreztem most képes lennék ledönteni.

- Gyönyörű vagy! – megcsókolta a homlokom, így nem láthatta az arcom, hogy csalódott vagyok. Reméltem, hogy valami mást mond, de az nyilván túl gyors lett volna. Elhúzódott tőlem, újra a szemembe nézve. – Szeretlek!

Nem tudtam megszólalni. A szívem kétszeres ütemre váltott, mégis egyenletesen dobogott odabent, csak Robertért. Behunytam a szemem, hogy utána újra felnyithassam és a szemébe nézhessek úgy, mint ő az enyémbe. Nem ismertem magamra, egy egészen másik Kristennek éreztem magam. Valami sokkal jobbnak, tisztábbnak, és más embernek.

- Én is szeretlek, Rob! – ajkai mézédesen érintették az enyémeket.

Ez a pillanat örökre az emlékezetembe vésődött.

*****

Egymás ajkait tépve robbantunk be az ajtón, nem törődve vele, hogy feldöntöttük kedvenc dohányzóasztalom. Kezeim hol a mellkasát, hol a hátát, hol a tökéletes fenekét simogatták, míg ő a végtelenségig kínzott lassú, édes simogatásaival. Magam alatt éreztem az ágyam, és nem tudott érdekelni hogyan kerültem oda. Éreztem, hogy a fejem a párnák közé zuhan, de továbbra sem engedtük el egymást. Egyszerűen képtelen lettem volna elengedni, még több kellett belőle. Levegő után kapkodva váltunk el, de hamar megtalálta a nyakam és kínzó módon fedezte fel azt. Ügyes ujjai egy pillanat alatt letépték rólam a felsőm. Kinyitottam a szemem.

Rob engem nézett, szemei vadul csillogtak a vágy összes jelével. Nem ért hozzám, csak bámulta a melleim, én meg kapva kaptam az alkalmon, hogy nem figyel eléggé. Kezeimet a nyaka köré kulcsoltam és magamhoz vontam, jobban mondva préseltem. Nyelvemmel körbejártam az ajkait, hallgattam, hogyan szedi egyre gyorsabban a levegőt. Mielőtt megcsókolhattam volna melleimre vetette magát és csak még jobban feltüzelte, mikor neve egymás után többször is kéjes sikolyok kíséretében hagyta el a számat. Már levegőt is alig kaptunk, azt hittem el fogok ájulni, vagy legalábbis meggyulladok. Finom lehelete cirógatta a hasam, amitől libabőrös lettem, és egyre jobban rázkódtam kezei között. Ujjai lejjebb csúsztak, lehúzva rólam a nadrágom. Csak ekkor eszméltem fel, hogy rajta még minden rajta van, így egy gyors és határozott mozdulattal döntöttem a hátára.

Óvatosan harapdáltam a nyakát, vállát, amivel egyre hangosabb és igen férfias nyögéseket csaltam elő belőle. Lefejtettem róla a pólóját, és most rajtam volt a gyönyörködés sora. Izmos felsőteste vonzotta a szemem, minden egyes pislogással képeket készítettem magamnak, hogy soha ne felejthessem el. Újra nyakához vándoroltam, és haladtam egyre lejjebb. Szerettem volna minden módon örömet okozni neki. Lehúztam róla a nadrágját, mire felnyögött, és felhúzott magához. Ajkaink újra egymásra találtak, testünk egymáshoz tapadt. Hallottam szíve egyeletlen dobogását, éreztem forró mellkasát, ami még jobban feltüzelt. Esélyem sem volt feleszmélni, és újra én voltam alul. Szájával most mellem kényeztette, óvatosan harapdálta őket, mire ajkaimat gyors nyögések hagyták el. Kezdtem úgy érezni, hogy felrobbanok és nem bírom tovább. Egy gyors mozdulattal tépte le rólam falatnyi tangám, és ért hozzám.

Összeszorítottam a szám, nehogy túl hangosan nyögjek fel, de nem tudtam megállítani. Majdnem elájultam, mikor ujjait nyelve váltotta fel. Finoman, becézgetve kényeztetett, és nyújtott egyre több élvezetet. Közeledetem a vég felé, éreztem, hogy nem kell sok, mikor Rob arca belebegett elém. Ráemeltem könyörgő pillantásom.

Észre sem vettem, mikor tűntettem el róla alsónadrágját, de hozzám dörgölőzött, mire egész testem őt követelte, és az érintéseit. A szemembe nézett, ajkait csak egy pillanatra érintette az enyémekhez.

- Szeretlek! – nyögtem halkan.

Óvatosan hatolt belém, mintha féltene. Elvesztettem az agyam, vastag köd ereszkedett rá. Összerezzentem, mikor lassan haladt belém, a végtelenségig kínozva. Felnyögtem, ahogyan Rob is felettem. Egész testemet átjárta a bizsergés. Mindketten megálltunk egy pillanatra, arcomra mosoly ült ki, olyan, amivel csak őt ajándékozom meg. Aztán megmozdult, és ha lehet még jobban elveszítettem a fejem. Hagytam, hogy Rob diktálja az ütemet, kínozza a testem minden porcikáját. Nem akartam gyorsítani. Tökéletes volt nyújtani a pillanatot.

Erősen szorította a csípőmet, egyre hangosabban nyögtünk mindketten. Nem tudtam volna leírni a pillanatot, ahogyan Rob mozgott bennem, a nevemet nyögve. Megragadtam csípőmön nyugvó kezeit és felvezettem a mellemre. Élveztem, hogy kényezteti őket. Egymás szemébe nézve adtuk át magunkat az élvezetnek, hagytam, hogy mindent kiolvasson belőle. Odahajoltam, hogy megcsókoljam, de késő volt. Hirtelen ért el a végső gyönyör és öntötte el hullámokban a testem. Mindkét kezemmel a mellkasán támaszkodtam, karmolva erős felsőtestét. Nem tudtam volna szavakkal leírni amit akkor éreztem. Hallottam, hogy hangosan nyög fel és szorítja magához a testem. Fülembe nyögte a nevem, és tudtam, ő is célba ért. Egész teste megfeszült, majd elernyedt, és mellém dőlt.

Nem tudom meddig feküdtünk egymást ölelve, becézve, simogatva. Egy utolsó végső csókban forrtunk össze, ő kicsusszant belőlem, és magához szorított. Ránk húzta a takarót, és utoljára megpuszilta a nyakam, majd elért az álom.

Soha nem aludtam még ennyire békésen, bár nem is lehetett volna másképp. Hisz itt feküdten szerelmem karjaiban, egy csodálatos, felejthetetlen nap után. Egyenletesen szuszogott a nyakamba, szorosan ölelte magához a testem, egy pillanatra nem engedve el.

- Szeretlek, Rob! – suttogtam alvó testének. Reméltem, hogy meghallja.