7.fejezet

Sziasztok! Meghoztam ezt a fejit is. Remélem nem volt probléma ez a tegnapi. Igyekeztem, és remélem tetszeni fog nektek. Ha nem, nem baj. Kérlek írjátok le ha valami nem tetszik, és változtatok. Puszi!

 ****

7.fejezet – Plusz egy fő

Hallgattam a cigi sercegését a kezemben, és ez megnyugtatott. Mélyet szívtam a cigimből, és kényelmesen rátámaszkodtam a kezemben. Néztem a halk, sötétségbe burkolózó várost.

Behunytam a szemem, és hagytam, hogy kicsorduljon egy könnycsepp. Nem zavart. Most nem. Akárhogyan is küzdöttem ellene, vége lett. És ezzel, elindult valami új, amire sehogy sem voltam nyitott. Nem akartam elmenni, nem akartam, hogy vége legyen.

Hogy tud egy film ennyire a szívemhez nőni?

Hogy tud valaki ennyire a szívemhez nőni?

Elmosolyodtam, és egész testemben megrázkódtam. Rákönyököltem a térdemre, és hagytam, hogy rázzon a zokogás. Szerencsére a hangomat elnyomta a lentről dübörgő zene. Ashley partit rendezett nekünk. A stábnak. Ma volt az utolsó forgatási nap. És holnap már máshol fogom tengetni a napjaimat. Ahogyan mindenki más.

Idegesen a földre csaptam, de azonnal meg is bántam. A cigi leesett, a kezemet meg felhorzsolták a kavicsok. Káromkodva kerestem elő a zsebemből valami zsebkendő félét, de csak egy csóri szarság került a kezembe. Felitattam a vért, majd ezt is ledobtam a tetőről. Előkerestem egy újabb cigit, és remegő kézzel meggyújtottam. Az elhatározásom, hogy leszokom, megdőlt. Talán nem is baj. Csak így élhetem majd túl.

Lépéseket hallottam, majd egy halk káromkodást. Oldalra fordítottam a fejem, de nem láthattam ki jön. Visszafordítottam a tekintetem a kihalt város felé. Kicsivel később hallottam, hogy leül mellém. Látószögembe egy doboz sör került, így kénytelen voltam odafordítani a fejem.

Ahogy sejtettem. Arcomra mosoly kúszott, és elvettem a felkínált sört.

- Mit keresel itt? A buli lent van. – ő is mosolygott. Belekortyolt a sörébe, majd fejét a kivilágított város felé fordította. Kezemben görgettem az üveget. Nem tudtam mit kéne mondanom, és látszólag ő sem tudott mit mondani.

Zavart voltam. Nem tudtam, hogy kéne kezelnem a helyzetet. Tudtam, hogy ő lett a legjobb barátom, az az ember akit a legközelebb engedtem magamhoz. És.. féltem. Tudtam, hogy ő New Yorkba fog utazni, mert új filmjét ott forgatják. De én maradok L.A.-ben. És nem voltam benne biztos, hogy bírni fogom a távolságot. Nem mintha lenne valami közöttünk, ezzel tisztában voltam. Csak egyszerűen hiányozni fog.

Ahogy ezt beismertem magamnak, egy újabb kövér könnycsepp gördült le az arcomon. Fejemet a vállának döntöttem, így nem láthatta meg. Nem akartam, hogy lássa. Ismertem már annyira, tudtam, elkezdene aggódni.

Érzetem és hallottam, hogy Rob sóhajt egy mélyet. Keze a vállamra simult. Ha lehet még közelebb bújtam hozzá, és mélyen beszívtam az illatát. Ez is hiányozni fog.

Ó a bőgő mindenedet, Stew!

- Kris? – nem akartam, hogy odafordítsam a fejem. Nem akartam, hogy lássa. Elhatározásomtól függetlenül egyik ujjával felpöccintette az állam, így szemem egyenesen az övével találkozott. Összeszorítottam a számat, nehogy felsírjak, de testem rázkódott. Elárultam magam. – Stew, mi a baj?

Nem akartam, hogy azt higgye dedós vagyok. Legalábbis nem akartam, hogy annak könyveljen el. Egy érzelgős, dedós csajnak. Mélyeket sóhajtottam, és behunytam a szemem. Úgy döntöttem nem mondom el neki. Egész testemmel nekisimultam, és hagytam, hogy átöleljen, és simogassa a hátam. Ez megnyugtatott.

Nem tudom meddig ülhettünk így, de a zene, ami lentről szűrődött fel erősödött. Hallottam, hogy egy egész csapat lép ki az ajtón. Mindenki nevetett. Idáig hallottam Ash és Nik visítását. Aztán mindenki elhallgatott.

Valami durrant, és egyből odakaptam a fejem.

A látvány mosolyt csalt az arcomra, és Rob mellettem felnevetett. Az égen kék, zöld, piros és sárga fények durrantak. Gondolhattam volna, hogy Ashley nem ad ki a kezéből félmunkát. A tűzijáték eltarthatott tíz percig is. Csodaszép volt, persze nem szerettem az ilyen felhajtást, de most élveztem.

Szemem sarkából Robra sandítottam, aki engem nézett. Felé fordultam és rámosolyogtam. Közelebb hajoltam hozzá és vártam. Lassan közelítettem a fejem felé. Még utoljára rámosolyogtam, majd egészen közel a szájához, megcsókoltam. Éreztem, hogy megfeszül, és várja a folytatást. Arca egészen puha volt, és innen még jobban áradt az a Robos illat. Hagytam magamnak még annyit, hogy beszívjam az illatát, majd elhúzódtam tőle.

- Köszönöm. – motyogtam neki. Lesütöttem a szemem, majd felkaptam a sörös dobozom, és felálltam. Legszívesebben maradtam volna egész este, de tudtam, ha maradok nem tudok elmenni.

Már a létránál jártam, mikor megszólalt.

- Kristen! – odakaptam a fejem. Ő is állt.

- Igen? – kérdeztem.

Hallgatott, majd elmosolyodott. Az esti sötétség nem volt akadály, hogy ne lássam meg ezt a mosolyt. Az én kedvenc mosolyom volt, amiben az elmúlt egy hónapban nem volt hiányom.

-         Semmi. – ráhagytam a dolgot, majd lemásztam a létrán.

Odalent már vártak a lányok és a többiek is. Mindenkitől elbúcsúztam, és beültem a nekem szánt taxiba. Tudtam, hogy most egy ideig nem láthatom őket. Csak pár héttel a premier előtt.

Nem tudtam mikor lettem ilyen érzelgős, de a taxiban hagytam, hogy újra eláztassák az arcomat a könnyek. Visszanéztem a helyre, és abban a pillanatban lépett ki az útra Rob, lóbálva a kezét, és valamit kiabált. Mielőtt bekanyarodtunk volt, lehúztam az ablakot és kidugtam a fejem.

- … Kris! – nem hallottam a mondat elejét, és már soha nem is fogom megtudni mit mondott. A taxi fordult, és én visszaültem.

Ennyi volt.

-         Rob –

Néztem, hogy fordul be a taxi a sarkon, és lemondottan sóhajtottam. Hát ennyi lett volna. Nem akartam, hogy így köszönjünk el. Bár így is több volt, mint akartam.

Beleremegtem az előbbi majdnem csókba, és ez mosolyt csalt az arcomra. Tudja, hogyan kell húzni az ember idegeit. Nem voltam messze attól, hogy ott helyben leteperjem, de kibírtam.

És ezt is ki fogom bírni.

- Kris -

Nem hív. Nem ír. Nem csinál semmit. Újra megnéztem a kijelzőm, de semmi.

Még egy nap… Semmi. Se híre, se hamva. Rob nem ír nekem. Nem kapok tőle semmit. Szemem akaratlanul siklott a képernyőre. Semmi.

Lemondóan sóhajtottam.

( Két hónappal később)

 Néztem a fehér pamacsokat, amik körbevették a gépet. Szép is lehetett volna, ha nem vagyok egy nagy idegtömb, aki bármikor felrobbanhat. Legszívesebben rágyújtottam volna, de akkor valószínűleg kilőnek engem, és repülhetek egyedül a nagy almába. És azt valahogy nem kívántam.

És igazából ezt sem. Nem akartam látni. Egyszerűen nem akartam látni Őt. Ezzel a gondolattal, besiklott a szemeim elé életem egyik legszarabb napja. Magam előtt láttam, mikor a drága Scooter közli velem, hogy jönnöm kell. És ezzel együtt egy másik kép is megjelent előttem.

Rob és a… barátnője, Emilie, akivel együtt forgat. Persze tudtam, hogy a sajtó miket képes alkotni, de bosszantott. Bosszantott, hogy nem hívott egészen idáig, mikor megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Nos, igen. Robert Pattinson, a „legjobb barátom”, nem keresett, nem hívott, nem írt, nem csinált semmit. Ellentétben a többiekkel, akik nap, mint nap hívtak. Ashley még egy bulit is szervezett nekem a szülinapom miatt, amit igaz, csak májusban tudtunk megünnepelni, de legalább „mindenki” ott volt. Kivéve őt, akire a legjobban vágytam.

Csalódtam benne. És még csak egy kurva sms-t, sem tudott küldeni. Se semmit. Ennyi voltam neki. Egy… semmi.

Fészkelődtem ebben a szaros székben, és intettem kísérőnek.

- Bocsánat, de mikor szállunk le? – kérdeztem, közben megpróbáltam nem egy idegroncsnak mutatkozni.

- Már csak fél óra, Miss. Stewart. – szélesen vigyorogva válaszolt, majd töltött nekem egy újabb pohár vizet, és elment. Király! Fél óra még a fellegekben, majd mehetek a pokolba.

Életem leghosszabb fél órája volt. Nem bírtam ki, két percenként kérdeztem meg mennyi az idő. És mikor utoljára közölték velem, hogy becsatolhatom az övem, egy hatalmas kő esett le a szívemről. És ezzel együtt nőtt egy görcs a gyomromba.

Tulajdonképpen nem tudtam mit is várok. Hogy Rob majd mosolyogva ugrik elém? Vagy elnézést kér tőlem! Igen, erre vártam! Egy bocsánatkérésre!

Amint landoltunk, én már álltam, és elsőként szálltam le. Amit meg is bántam, mert egy hatalmas tömeg várt, kattogó vakukkal és miegyébbel. Nem fogtam fel mi történik körülettem. Éreztem egy erős kezet az enyémen, és odakaptam a fejem. Nem tudom, hogy került ide a testőröm, de most először hálát adtam neki. Tudhattam volna, hogy anyám nem bírja ki egy testőr nélkül. Kivezetett egy folyosón, amin senki nem volt. A bőröndöm már nála volt, aminek kifejezetten örültem. Fogott nekem egy taxit és bediktálta a helyet, ahová mennem kellett.

A munkámban, amit még imádtam, az az utazás volt. Szerettem egyik helyről a másikra repülni, és interjúkat adni. De valahogy ezt a mostanit nem vártam. Persze tudtam, hogy Tay ott lesz, és ez jó, csak a másik személyt nem vártam.

Alig húsz perc alatt ott voltunk, ahol már várt engem két nő. Felvezettek a hatodik emeltre, és máris munkához láttak. Én meg nagy ásítások között hagytam, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak. Rám kentek egy kiló sminket, és rám aggattak valami hülye ruhát. Amint kiléptek az ajtón, ezt lecseréltem egy kényelmesebbre. Felvettem egy fekete farmert és egy fehér pólót. Nem akartam túlzásokba esni. És senkinek nem akartam tetszeni.

- Készen vagy, kisasszony? – lépett be a szobába egy alacsony srác. Csak bólintottam, és követtem a szűk folyosón. Egy terembe léptünk, ahol nem volt más, csak egy kanapé, egy kisasztal és egy fotel az asztal túloldalán. A küszöbön a fölbe gyökerezett a lábam.

Ott voltak már mind a ketten. Tay egy egyszerű pólót viselt, meg egy farmert. Legalább nem fogok kilógni a sorból, gondoltam. Mellette kicsivel Rob ült, egy ugyan olyan színű ingben, mint Tay. Nem vett észre. Vagy nem akart.

Fintorogva léptem be, és álltam meg, csípőre tett kézzel. Megköszörültem a torkom. Mindketten felém kapták a fejüket, és mindkettejük arcán egyszerre jelent meg egy mosoly. Odasétáltam hozzájuk, és feltűnően hátat fordítottam Robnak, úgy öleltem meg Taylort.

- Annyira hiányoztál! – szorosan öleltem. Tényleg így volt. Hiányoztak a hülye viccei, a gyerekes beszólásai. – Mi van veled?

- Hát megvagyok. – vonta meg a vállát. Leült, így kénytelen voltam kettőjük közé leülni.

Zavart csend állt be, senki nem szólalt meg. Néha Tay megköszörülte a torkát, ilyenkor ránéztem, végül nem mondott semmit. És a nő sem akart megérkezni, aki a kérdéseket tette volna fel. Ha azt hittem ennél gázabb dolog nem jöhet, hát jött. Tay kisétált a szobából, mondván, hogy megkeresi a nőt. Így ketten maradtunk.

A kínos csend nőtt, és én idegesebb lettem. A karkötőmet piszkáltam, mert nem volt jobb ötletem. Szerettem volna letámadni őt a kérdéseimmel, de nem tudtam megszólalni. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Kérjen számon? Hiszen nem tartozik nekem magyarázattal. Senkije nem vagyok.

Nem szólalt meg. Pont olyan volt, mint ez a két hónap. Nem elég, hogy sms-t nem tudott küldeni, most sem mondd semmit. Ránéztem, a szemem sarkából. A cipője orrát nézte, összevont szemöldökkel.

Kifújtam a levegőt, mire rám nézett.

- Nem akarsz mondani valamit? – kérdeztem fél perc hallgatás után.

Körbenézett, mintha a választ kereste volna, csak azután szólalt meg.

- Nem.

Felvontam a szemöldököm, és hitetlenkedve megráztam a fejem. Megpróbáltam uralkodni magamon, Isten a tanúm rá.

- Nem? – kérdeztem vissza. Erre csak megrázta a fejét. Mérgesen csaptam rá a lábamra. – Nem. Hm… Lássuk csak! Megígérted, hogy majd hívsz! Hogy majd írsz! Erre semmi! Még a kurva szülinapomon sem tudtál felhívni vagy valami! Képzeld el, mindenki ott volt! Mindenki!

Kiabáltam, megint. Érzetem, hogy egy kéz a vállamra simul, amit azonnal leráztam. Tay állt mögöttem, mellette a riporter. Leültem a helyemre, és a lehető legtávolabb húzódtam Tőle. Még csak a közelében sem akartam lenni.

- Kezdhetjük? – kérdezte zavart mosollyal a nő. Aztán belekezdett a kérdések hadába, és a kamera is bekapcsolt.

Persze jópofiznunk kellett. Az egész interjú alatt úgy viselkedtem, mint tettem volna, ha ez nincsen. Szórakoztattuk egymást, ugrattuk a másikat. Még hozzá is nyúltam Robhoz, talán kicsit erősen csaptam a vállára, de nem érdekelt. A lehető összes kérdésre válaszoltam. Elérkeztünk a végéhez, mikor a nő váratlanul témát váltott, és már nem a Twilight volt a téma, hanem egészen más.

- Robert, felröppentek a pletykák, hogy esetleg van közted és Emilie, a partnered között valami. Mit tudsz erről mondani nekünk? – nem tudhatta sem Tay, sem a nő, hogy ez bánt engem, vagyis ez is. Érdeklődve fordultam Rob felé, aki idegesen nézett hol rám, hol a nőre.

- Hát… khm… nagyon jól kijövünk egymással. Nagyon kedves, és… - nem tudta befejezni.

Idegesen felálltam, és elnézést kérve kirontottam a szobából. Meg sem álltam a mosdóig, ahol bevágtam az ajtót, és megkapaszkodtam a csapban. A felismerés, hogy féltékeny vagy, nagyon gyorsan öntött el. Már akkor tudtam, mikor először olvastam ezt a neten. Csak nem akartam elhinni. Rob a legjobb barátom volt, semmi több. És kénytelen volta ezzel nyugtatni magam.

Nyílt az ajtó, és ahogy sejtettem, jött utánam. Kulcsra zárta az ajtót, és felém fordult. Megragadta mindkét vállam, és maga felé fordított. Nem akartam ránézni, még csak érezni sem bőrének puhaságát. Mégis megettem.

- Mit akarsz? – kérdeztem idegesen.

- Nem úgy van, ahogy gondolod. – kezdett bele. Nem akartam hallani, leráztam magamról a kezét, és felnevettem. Inkább mondtam volna hisztérikusnak, semmint jókedvűnek.

- Persze, hogy nem úgy van. Az ég áldjon meg, Robert! A legjobb barátod vagyok, ennyit megérdemlek! – keltem ki magamból, majd rögtön éreztem, hogy elbőgöm magam. Az egészben az fájt a legjobban, hogy nem lépett közelebb hozzám, még csak hozzám sem nyúlt. Csak állt, mint egy darab zsák, és nézett. – Tudod mit? Nem is kell a barátságod! Csak tudod, azt hittem, hogy érek nekem ennyit. Hogy legalább egy sms-t küldesz. Tévedtem. Hagyj engem Robert!

Elmentem mellette, és kiléptem az ajtón. Meg sem álltam, csak a taxi előtt, és beültem. Útközben persze hallottam, hogy Tay és Rob felváltva kiabálnak utánam, de nem izgatott. Odakint már sötétedett, így egy bárhoz vitettem magam.

Otthonos hely volt, és a zene is halkan szólt. Kértem magamnak egy sört, és vártam, hogy kihozzák. Nem állt szándékomban berúgni, csak egyszerűen… Nem tudom. Közben meggyújtottam egy szál cigit, és vártam. Láttam, hogy elfoglalják a mellettem lévő helyet. Már készültem, hogy elküldöm jó messzire, mikor felém fordult, és kedvesen rám köszönt.

- Ugye nem baj, hogy ideültem. Semmi kedvem ma este egyedül ülni. – tátva maradt a szám. Eszméletlen helyes volt, és kedves. Gyönyörű kék szemei egyenesen rám néztek, szája mosolyra húzódott.

- Semmi baj. Nekem sem árt a társaság. – mosolyogtam vissza rá. Közben meghozták a söröm, és koccintottunk.

- Egyébként Jeremy vagyok. És te? – kérdezte immár egész testével felém fordulva. Tetszett, hogy ilyen nyílt volt, és nem rögtön a csajozós dumáival jött, mint a legtöbben.

- Kristen vagyok. – tulajdonképpen nem hittem el, hogy nem tudja ki vagyok. Nem egóból, vagy valami, csak mostanában a csapból is mi folytunk. Igazából nem zavart, hogy nem mondta rögtön: Helló Kris!

- Miért van egy ilyen szép lány, mint te ilyenkor az utcán. Nem otthon kéne lenned? – kérdezte aztán. Na bumm, ennyit a csajozós dumákról. Ettől függetlenül elmeséltem neki, hogy hol is voltam.

És nagyjából itt jöttem rá, hogy eszméletlenül tetszik nekem ez a srác. Régen éreztem ilyen vonzalmat egy srác iránt. Persze ott volt… Magamban megráztam a fejem, és minden figyelmem Jeremynek szenteltem. Átbeszéltük az egész éjszakát, és lehetett már hajnali kettő is, mikor kikísért, és hívott nekem egy taxit.

- Remélem még látjuk egymást. Szeretnék még találkozni veled. – egész este mosolygott, és most is. Annyira cuki volt. Volt valami kisfiús a mosolyában és pillantásában. Elkapta a csuklóm és valamit felírt rá.

Mozgást láttam a szemem sarkából, de nem akartam odanézni. Biztos csak a taxi volt. Közelebb léptem hozzá, és habozva ugyan, de adtam neki egy puszit.

- Szia Kris! – köszönt el. Intettem neki, és megfordultam. Azonnal a földbe gyökerezett a lábam.

Az út túloldalán Rob állt, rettentő mérges arccal. Egy gondolat formálódott meg bennem, és felvettem a leggonoszabb mosolyom. Majd átváltottam az édes kis kislányra, és intettem neki. Begurult elém a taxi, és beültem. Bediktáltam a címet. Még visszanéztem, de ő már nem volt sehol.

Ránéztem a kezemre. A telefonszáma. Elégedett voltam magammal. Nem csúsztam le annyira, hogy elfelejtsem, hogyan is kell ismerkedni. Még egyszer ránéztem a kezemre, amire felírta a számát, és egyből elmentettem a mobilomba.

Már csak arra kellett rájönnöm, miért is érzem magam pocsékul, mikor olyan jól éreztem magam Jeremyvel.